inmfc

Harry Brown nem keresi a bajt. Nem keresi, s mégis megtalálja. Megtalálja, annak ellenére, hogy ő is csak egy a soksok lakótelepi, megözvegyült, csomó ikszen túllépett nyugdíjas forma közül. Akiknek aztán már a sakktábla jelenti az egyetlen élményforrást, na meg az igaz baráttal való összejárás a helyi kocsmába egy sör legurítása végett. Nem keresi a bajt. Inkább nem lát semmit, inkább a hosszabb utat választja, inkább messze-messze elkerüli az aluljáró környékét. Elkerüli azt, elkerüli azokat a suhancokat, akik terrorizálják a lakótelepet, ahol ő is él éppen. Bezárkózik a négy fal közé, nem törődik senkivel és semmivel, hagyja, hogy nyugodtan-csendben-szürkén peregjenek le életének még hátralevő évei. Hagyja, egészen addig, amíg barátja a huligánok áldozatává nem válik.

[...] Bővebben!

Nem is tudom, hogy ez most rövid vagy hosszútávra szól é, ezért nem is ígérek semmit. Azért azt tudnotok kell mindenképp, hogy picit szörnyűnek érzem magam amiatt, hogy volt ez a pár hónap, ami csak úgy kiesett, semmissé vált, én meg még csak nem is köhögtem ide ki semmit egy pár szó erejéig, szóval sorry tényleg.

Amúgy a leszokás erről a blog témáról elég nehéz volt, de a rá(vissza)szokás azonban sokkal könnyebben megy, mint hittem volna. Most persze joggal mondhatjátok, hogy csomó film maradt ki, maradt el ez idő alatt, amiket szívem szerint pótolnék is, de látva a soksok ügyes itthoni bloggert, kritikust, megmondót, akik értekeztek már ezekről ügyesen- okosan, nagyon nincs is már mi írásra késztessen.

Inkább tekintek előre felemelt fejjel, inkább kevesebb jót, mint több rosszat próbálok megosztani veletek. Olyanokat továbbra is, amelyekről csak később lesz hangos a sajtó, INSZ filmeket, néhány csalódást, még több csiszolatlan gyémántot.

Az is biztos, hogy nagyon random lesz a frissülés itt az ffk-n ezek után. Amikor jön valami, amiről van ihlet, majd akkor fog bővülni a nem gyenge kontent, addig azonban van más projekt is mellékvágányon, személyre szabottan. Nem akarok megint azért írni, mert úgy érzem kell, hanem azért, mert szeretek. A nagy reklámot is kerülöm, erősen gondolkodom a hirdetések eltávolításában. Hiszem: lenyugodtam. Nem akarok megfelelni senkinek, csak magamnak.

Amit még az enyémnek érzek, az a twitter (@inmfc: it's my world) vagy a másik blogom: a szubjektív montázs, ami ilyen elmélkedős-eltöprengős-énblog szerűség akar lenni alapjában véve. Ezek mellett akarok valamiféle oroszlánrész szerepet vállalni a Tivo Bitchez-ben, amiről sokan/sokat fogtok majd hallani nem kis idő múlva, remélem. Ha minden igaz, akkor ennyit akartam így hirtelen na meg azt, hogy pacsi mindenkinek, aki eddig és ezután is olvassa az én furcsa elmélkedéseimet, írásaimat (nevezd aminek akarod) itt az ffk-n.

Ami a felnőtteknek Jamin Winans, az a gyerekeknek Wes Anderson, ami a felnőtteknek az Ink, az a gyerekeknek a Fantastic Mr. Fox. Jóllehet ez némi pontosítást, kiegészítést igényel, mivel ez utóbbi Roald Dahl fejéből pattant ki, s lett könyv formában lejegyezve először, de most maradjunk inkább - szigorúan - a képkockáknál.  Még akkor is ha tisztában vagyunk a ténnyel, a ténnyel, hogy már a gyerekkönyv se volt piskóta, amiből aztán megszületett, megszülethetett a 2009-es év legjobb animációs filgúd filmje és pont. De vajon mi lehet a titok nyitja ebben az esetben?

[...] Bővebben!

Szóval, van ez az akkor és most, régen és ma meg múlt és jelen közötti ellentét, határvonal, ám a híressé válás, a kitörés a szürkeségből, az ismeretlenségből továbbra sem megy könnyen, továbbra sem tud sétagalopp lenni. Még 29 év után sem kérem. Bár ne legyünk telhetetlenek, mert napjainkban a kandikamerák, a videómegosztás, a tehetségkutató meg egyéb szép nevekkel ellátott többhetes, hónapos rendezvények is sokat segítenek már az álmok megvalósulásában. Mert pölö ott a média, a feneketlen nagy hájp meg más egyéb csupa jóság, amivel könnyen fel lehet jutni a csúcsra, hogy csak a pozitív oldalát tegyem ki ide elétek. Persze a kemény munka is számít, meg a kapcsolatok - szó se róla, de minden a felvételinél dől el. Hogy bejutsz-e a művészeti suliba, hogy megkapod-e ezt az ötszörös jelentőséggel bíró esélyt, ami nem minden halandónak adatik meg éppen. Rajtad múlik…csak rajtad.

[...] Bővebben!

Fura egy alak lehet ez a Ricky Gervais. Mert hiába is épít ki maga köré pozitív imázsot a sorozatos remekléseivel, ha azt hagyja lerombolni, leromboltatni mindenestül a filmbeli leginkább kudarcba fulladt projektjeivel. Hagyja igen, kérem, hisz már nem először fordul ez elő vele. Csóválhatjuk is a fejünket, verhetjük a falba, hisz bár korábban is próbálgatta a szárnyát a széles vásznon a színész, de annak még nem volt olyan életképesnek tűnő alapideája, mint amilyennel véleményem szerint ez a darab megvan (megvolt) áldva. De hogy miről van szó akkor?

[...] Bővebben!

Amikor már az alienek sokadik földre pottyanása se hozza lázba a népet, akkor jönnek elő ott fent olyan ötlettel az okosok, hogy változtatnak az eddigi felálláson, mégpedig animációs köntösben. Ami annyit tesz az ő olvasatuk szerint, hogy az embert, az űrhajóst viszik el az idegen bolygóra, mert az úgy nem smafu, s nem is fog kliséképkockák százait eredményezni. Nem utolsó sorban még vicces is lehet, hiszen tényleg ki játszadozott el már azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha… mi lenne ha mi mennénk a hegyhez éppen ugye.

[...] Bővebben!

Az biztos, hogy Guillermo Arriaga nagyon akart bizonyítani. De nagyon. Nem csak magának, nem csak a nézőknek, hanem a kritikusoknak, talán nekik is legfőképp. Egyszerűen csak meg akarta mutatni, mire képes akkor, amikor már nem az íróasztal mögött ül és sorokat vet; valamint, hogy Inarritu nélkül/után is van élet, kvázi ő is el tud bánni - a kiváló szkriptek árnyékában - a rendezői feladatokkal egymaga. Ennek ékes bizonyítékaként álljon is itt akkor a The Burning Plain, aminek, a fentiek értelmében nemcsak írója, hanem rendezője is volt az úriember.

[...] Bővebben!

Most komolyan, ha a mesélést tanítanák, akkor Jamin Winans-nak bizony bérelt helye lenne az oktatói gárdában. Efelől nincsen kétségem. Valamint afelől sem, hogy ő lenne a kedvenc, aki nem a szép, szivárvány színű meséket tanítaná, mesélné el századszorra, hanem valami újat adna a klisés pókhálókkal teleszőtt filmes agynak. Valami olyan újat, ami bár nem nagyon akarna letérni a kitaposott ösvényről, a jó és rossz harcával éppen, de mégis egy nem mindennapi, hétköznapi csomagolásba vetítené le azt felénk, a nebulónak vagy a nézőnek akár. Kitörölhetetlen képsoraival, karaktereivel, zenéivel pedig, egyszerűen, nem adna másnak esélyt, hogy erre új lapot húzzon, akár csak emeljen - bátor harcosként. Az biztos, hogy egy igazi oroszlánnal van dolgunk kérem szépen, akiről már nem csak feltételes módban lehet színes-szagos jelzőket elsütni, mert valamit már letett az asztalra: valami nehezet, valami emlékezeteset. Ez pedig nem más, mint az Ink, az ő referenciája, ami tintaként hagy nyomot az emlékezetünkben. Vagy csak álmodom?

[...] Bővebben!

Ahogy néztem a legjobbakat eszembe jutott, hogy mennyi de mennyi ismeretlenül nagyot szóló darab volt még ebben az évben, akiket ott nem említettem meg még egy bekezdés, még egy sor, még egy szó (cím) erejéig se. Pedig megérdemlik azt, hogy kapjanak egy külön fejezetet az FFK életéből. Megérdemlik, mert mindegyikben ott volt az a titokzatos, már-már mágikus erővel, varázslattal bíró plusz, ami nem minden agyonpénzelt, agyoncgizett filmben található meg csak úgy. Ezeket nevezem én - nem mellesleg - gyöngyszemeknek, csiszolatlan gyémántoknak, melyekből azért évenként fel-felüti a fejét pár darab. S ez most se, 2009-ben se történt másként kérem szépen.

[...] Bővebben!

Lehetett volna jobb, lehetett volna szebb, de 2009 már csak ilyen év volt. A nagy hájpok és felsülések "időszaka", amikor tényleg a rosszabbnál rosszabb folytatások követték egymást a vásznokon, amikor az eredetiség egy apró szikrája is csak néha-néha tudott élménytűzet hozni magával, s amikor a bigre felfújt lufik is kidurrantak sorba.

Egy biztos, magam sem így képzeltem a listámat, de nem kell mentegetőznöm, hisz van egy olyan top10-es listám, itt tovább, amelynek minden egyes darabját néztem sokszor, vagy  nézném is újra bármikor. Élményt, szórakozást, tátott szájakat, felhúzott szemöldököket, kultpillanatokat, kiváló osteket, s felejthetetlen alakításokat, rendezéseket adtak, szolgáltattak, ahogy az el is várható lenne talán. Egyedül, az utóbbi évek klitaposott ösvényén haladó indie részleg az amit lehet piros ponttal ellátni, mert most is hibátlanul működött, úgy ahogy Kelet gyárára sincs továbbra panasz. 

Kár volt tényleg a kihagyott ziccerekért, öngólokért, csattanós kapufákért, a nagy nevekért, akik sok évet ültek egy helyben, hogy kisded álmukat végre elénk dobják történetmentesen. Kár volt - azt mondom, mindenből alábbadni vagy biztosra, középszerre menni, mert ma már a vén öreg rókának az semmit sem jelent. Nem elég a technika, a tartalom is fontos, nem elég a tartalom, a rendezés is fontos, nem elég a rendező, a színész is fontos, nem elég a színész, a néző is fontos. A legfontosabb, aki a piramis tetején állva mondja ki a végső ítéletet. S akkor itt van ez az inmfc fura nicknevű néző, akinek a következő tíz film nyújtotta az év csodás, szomorú, vicces, gyönyörű, kitörölhetetlen, megismételhetetlen stb... pillanatait. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kimaradt egy próféta, egy pandorum hatás, meg a bloom tesók szélhámos filmje, de most jöjjön akkor a top10 csak szubjektíven, a csak 2009-ben gyártott mozikból válogatva. Tessék:

[...] Bővebben!

Az egész történet ott kezdődik, hogy „a 14 éves Darren olyan, mint a legtöbb környékbéli srác a kertvárosban”, aztán blablabla történik valami és megváltozik. A napnál is világosabb, kiszámíthatóbb klisé ez a világon, de most megállok fújtatni egyet gyorsan, mert ami következik, az már könyvadaptáció lesz vámpírokkal, vérszipolyokkal meg egy cirkusszal, ahol ilyen rémségek élnek együtt, mint a szakállas nő, a majomlány meg ilyenek. Én mondom, erre tényleg nem vártál ez és ez láttán, mikor már a csapból is a vámpírok folynak… szóval jön az újabb chapter, inkább szőrszálhasogatás, ahol van harc is, feltörekvő fiatalok is, akik háborúkat dönthetnek el, egymaguk. Hogy is van ez?

Oké, a film amit Kate Beckinsale zuhanyzós jelenetével adtak el számomra. Nem tagadom, nem is tagadhatom, ezt a tényt, de azért mégis csak furdalta az embert a kíváncsiság, hogy a hatalmas mínuszok közepette fog más is történni a bázison, vagy ennyi, csak ennyi marad meg az utókorra, ebből a filmből. Az igazság az, hogy ennyi, mert az izgalom kimerült abban, hogy alig pár perccel a kezdés után már Kate fittyet hányva a mínuszoknak, nekivetkőzik és letusol egyet. Persze nem akarok sorokon keresztül ezen lovagolni, de azért olvasó, te is észreveszed, észreveheted, hogy a Vakító Fehérségben nem éppen sikerült megfelelni a műfaj követelményeinek. Nagyon nem.

Hiába a szülői utasítás, a 13 éves kislány felpattan a testvértől születésnapra kapott kerékpárra, hogy körözzön egyet, amíg mindenki alszik a házban. Elemeli a kulcsot, majd a következő pillanatban már ott gurul az úton, az új bicajával, miközben a zsebében meg ott lapul a kedves üzenet a testvérnek. Bizonyára ő hozzá is szeretett volna eljutni, viszont Mexikó utcáján senki sincs biztonságban. Alig, hogy elhagyja a szülői házat, alig, hogy megteszi az első kilométereket, már azonnal bajba jut: elrabolják. Egy fekete autó, két férfi, kevesebb, mint fél perc s a lány eltűnik, miközben senki nem látott, nem hallott semmit. Egyedül, csak a kerékpár árulkodik arról, hogy ott történt valami…

L.A, California, a hely, ahol az álmok valóra válnak? Én erre csak nagyvonalúan azt felelném, hogy nem mindig, s nem mindenkinél. Ahhoz bizony szerencse, merészség, s egy csipetnyi szépség kell, ezek nélkül el vagy veszve barátom, ezek nélkül csak egy leszel a többi minta átlagpolgár közül, s között. Te pedig biztosan nem ilyen akarsz lenni. Te is nagy kanállal, kanálból akarod az élet minden egyes percét élvezni, - s igazad van. Minek nekem három béka, az állandó idegeskedés, meg a folytonos szakítások hétről-hétre, ha van ennek lazább, könnyebb formája is az életben. Vagy te, erről még nem is hallottál, na akkor most hadd meséljek el neked egy történetet, mégpedig az én történetemet, a tuti receptemet - tetszeni fog, majd meglátod Ja, és a nevem: Nikkie. Szólíts csak Nikkie-nek!

[...] Bővebben!

Hölgyeim és Uraim! Most ne tessék hátradőlni - azt kérem, mert ma eldől, hogy ki a legjobbak legjobbika, azaz a legjobb a szakmában: ki a no.1. bérgyilkos? Pár év után tehát, nem csalás és nem ámítás, újra elindul a showtime, amire úgy gondolom már mindenki nagyon várt. Mi hozzuk az izgalmakat, a live közvetítést, Önök pedig ha jól látom ma sem érkeztek üres zsebbel. Hisz, a tét óriási, az élvezet pedig megfizethetetlen. Nagy halak, új belépők, kemény csaták, egy bosszú, s a szem biztosan nem marad szárazon. Itt az ideje akkor, hogy el is kezdődjön a játék, hogy a szavak helyett tényleg a főszereplők bizonyítsanak már élesben. Biztos mindenkinek megvan a saját favoritja, szóval lehet téteket rakni, emelni, a verseny ezennel kezdetét vette…

Nem is kell messze olyan menni - azt mondom, mert éppen mint ha csak tegnap lett volna, amikor utoljára jó fekete humorral megfűszerezett comediat láthattunk volna, made in England felirattal az elején. Hisz, ki ne emlékezne a leszbikus vámípr(ok) vadászaira vagy csak a három barátra, akik a kocsmában időutaztak egy jót kedvükre, legnagyobb megdöbbenésükre. S ha ez még mind nem lenne elég kedves olvasó, akkor most itt a hab a tortán: a Doghouse, ami meg a zombikra fókuszál, úgy ahogy azt ebben az évben már Dead Snow is megtette, csak norvég szinten például. Viszont most újra az angoloknál a labda, ők pedig - mint az jól tudjuk, visznek mindent a műfajban, amit csak el lehet leképzelni. A kérdés már ott motoszkálhat a fejekben ezek után: vajon ez ebben az esetben sem volt másképp?

A film, Joaquin Phoenix utolsó filmje. Az utolsó vacsora, az utolsó alakítás. Vajon ez, vagy pedig a film marad és ragad meg az emlékeinkben az utókorra nézve? Egy dolgot már jó előre leszögezhetek, ez itt, ez sem a színészen múlott, mert a Two Lovers minden, csak nem egy ilyen utolsó nagy dobás féle film. Annál kevesebb, sokkal kevesebb lett. Alapvetően a szokásos amerikai tucat töltelék film, amelyek percenként esnek, s futnak le a szalagról a romantikus dráma névvel fémjelzett dobozkába. Mindösszesen annyi különbséggel, hogy itt a színészek a húzóerők, semmi és senki más... valamint hát a fentebb említett tény, ami miatt az átlagnál talán(?) nagyobb érdeklődés övezi, övezheti a mozit, bárhol, bármikor.

Mi magunk okozzuk, mi is a felelősek vagyunk mindezért vagy éppen ellenkezőleg ez egyszerűen csak a természet rendje. Ennek így kell lennie, történnie s bekövetkeznie egy-egy idő elteltével, alkalmával? Pro és kontra, ellentáborok, zöldek, felhívások, világvégét napról-napra elhozó média cikkek és dokumentumfilmek, amelyek megpróbálnak meggyőzni minket a saját igazukról. Azaz, hogy a globális felmelegedés vagy csak a természeti katasztrófák miattunk történnek meg, mi idézzük elő többek között. Vagy sem ? Ezt a kérdést mindenkinek magában kell "letisztáznia", de egy biztos, ha tényleg felelősek vagyunk a kialakult helyzetért (lásd: olvadás), akkor bizony cselekednünk kell, kéne. S vannak is, akik felnyitják a legtöbb ember szemét minderre, de nem mindenkiét lehet s tudják éppen, mert a többiek ugyanúgy élnek, ahogy addig. Semmit nem változtatnak, semmit nem tesznek, miközben a világ darabjaira hullik szét. De a természet közbeszólhat, ám rajtunk is sok múlik. A nevem David Kruipen.

Minden pár esetében a nagy eventet, a még nagyobb fordulópontot vagy csak egyszerűen a szerelem beteljesülését a bébi, a gyerek jelenti. Vannak olyanok, akiknek ez korán, vannak, akiknek az eredeti tervekhez képeset későn érkezik meg a gólya által. Megint vannak olyanok, akik nem is számoltak az érkezésével… na a jelen esetünkben pedig pont ez fordul elő, kérem szépen. Fiatal "fucked up" párnak összejön ez tehát, aminek természetesen legbelül nagyon örülnek, de felmerül bennük a kérdés: vajon a születendő csöppségnek ideális, megfelelő-e az a környezet (város, ház), ahol éppen élnek, s laknak, nem éppen kacsalábon forgó palotájukban. Továbbá, egyedül is vannak, nem is szeretnek ott élni, senkit sem ismernek, s akkor még a leendő nagyszülők is éppen akkor indulnak világot látni, valahova messze. Most akkor mi lesz?