Dragon Zoltán

Rég terveztem, hogy amolyan “csakazértis” jelleggel megvédem, rehabilitálom a Sucker Punch (magyar keresztségben Álomháború) című Zack Snyder filmet, de legalábbis rávilágítok azokra a pontokra, amelyek talán segítenek abban, hogy másként is gondolkodjunk a produktumról, mint ahogyan azt eleddig tettük-tették. A Filmkultúrában most megjelent cikkben azt az érvelést folytatom, amit a Dragon-Sághy vita során is bontogattam: igenis vannak jelei annak, hogy a digitális technológiai háttér immáron nem pusztán esztétikai szinten (lásd: CGI), hanem formai-strukturális értelemben is elkezdte átformálni a klasszikus játékfilmre jellemző reprezentációs módokat, mégpedig narratív aspektusát tekintve is! A Sucker Punch egyrészt eklatáns példája ennek, másrészt hihetetlen jó fricska is az “álomgyárnak” – és persze azoknak a fanyalgóknak is, akik még mindig a hagyományos játékfilm biztonságos szemiotikájában lubickolnak.

A Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoport kiadásában, Gollowitzer Diána szerkesztésében megjelent A film jövője a digitalizáció korában. Adatbázis és/vagy narratíva? (A Dragon-Sághy vita) című e-könyv (epub és prc formátumban, hogy mindenki boldog legyen), ami mellé még exkluzívan extra tartalomként jár minden letöltőnek egy képregény is (pdf formátumban), Orodán Mihálynak lehet köszönni az ajándékot (mi is így teszünk: köszi, Misi!). Az ötletgazda szerkesztő a kötetbe az Apertúrában és az Apertúra Magazinban megjelent textuális vitaállomásokat gyűjtötte és rendezte össze, megspékelve a gyúanyagként szolgáló Manovich-szöveggel, valamint több szakdolgozatnyi ajánlott irodalommal, ami igazán hiánypótló lista – mind szakdolgozók, mind a téma iránt érdeklődők, illetve ilyen irányban kutatók haszonnal forgathatják majd! Az e-könyv természetesen ingyenesen letölthető, a visszajelzéseket pedig szívesen fogadjuk!

A Filmkultúrában jelent meg a tavalyi McLuhan-konferenciára írt előadásom lenyomata, amely a digitális számítógép mint metamédium hatását vizsgálja a mozgókép kapcsán. A gondolatmenet lényege az, hogy míg McLuhan szentenciája alapján úgy vélhetjük (és lássuk be, sok médium esetén van ebben igazság), a médium maga az üzenet, addig a metamédium, ami túllép a remedializációs törekvéseken, és megtalálja a saját reprezentációs modelljét, amit ráadásul átvisz korábbi médiumokra is, már nem igazán illik ebbe a meglátásba. A mély remixelhetőség korában ugyanis megszűnnek, feloldódnak a mediális határok, támpontok: ha úgy tetszik, nincs médium per se, ami üzenetként funkcionálhatna. Ennek helyére lép az illékony tulajdonságú interfész, és persze nem szabad megfeledkezni a generatív kódokról sem, amelyek mind mögött meghúzódnak. Mindezek illusztrálására a ROME-projektet mutatom be röviden, ami eklatáns példája a fentieknek, ráadásul minden tekintetben megmutatja azt, hogyan jön létre a hagyományos értelemben vett kép nélküli mozgóképes alkotás.

Örömmel jelentem, hogy elkészült a KindleReads from DragonWeb 9. száma (és azt is elárulom, hogy hamarosan kész a jubileumi, 10. szám is!), amelyben Umberto Eco fejti ki véleményét az európaiakat összekötő erőről, Andrew Prescott mondja el, szerinte mi, és főleg mi lehet a digitális bölcsészet, majd témát váltunk, és két, az online kalózkodás problematikáját boncolgató írást lehet olvasni. Ezek természetesen a SOPA-PIPA tengely mentén kezdik a diszkussziót, ám figyelemre méltó, ahogyan például Hollywood fejére olvassák az amerikai filmtörténet korai szakaszát, amely a megtévesztésig hasonló technikákkal operált, mint amit ma fő ellenségeként nevez meg; míg a másik iromány azt vesézi ki, miben járult hozzá a szoftverek fejlődéséhez a kalózkodás. Jó olvasgatást!

• KindleReads from DragonWeb - Issue 9 (.mobi)

Egy egyetemi könyvtár folyóirat állományának nagy részét szakfolyóiratok teszik ki, amelyeket óriási kiadók és társulások forgalmaznak, elképzelni is nehéz, milyen bevételeket produkálva. Közismert, hogy is működik legtöbbjük: az még a jobbik eset, ha nem kell fizetnie a szerzőnek azért, hogy megjelenjen az írása (hihetetlen ritka, ha netán valami honoráriummal jutalmazzák), örül, hogy igazán nagy presztízzsel bíró periodika hasábjain tündököl a neve, a kiadó pedig az ingyen (vagy már eleve pénzért) megszerzett tartalmat szépen megjelenteti folyóirat köntösbe öltöztetve, és sok esetben vérlázító árat kér az előfizetésért. Ha jobban belemennénk a folyamatba, láthatóvá válna, hogy egyszerűen nem lehet bukni az üzleten, többszörösen biztosított profit van kódolva minden kiadási mozzanatba. Sok esetben megkerülhetetlenek ezek a kiadók, hiszen olyan nagy múltú, tekintélyes kiadványok sorjáznak a protfólióikban, amelyek magát komolyan vevő szakember számára nélkülözhetetlen ismeretanyaggal kecsegtetnek. Az open access lendülete már elkezdte ugyan átalakítani némileg a piacot, de hatása egyelőre inkább csak az online kiadványok esetén mérhető – és ugye ott is megjelentek már a profitot biztosító modellek. Most azonban mintha mozgolódna valami, és végre nem pusztán az Egyesült Államok polgárai állhatnak a sarkukra: indul a nyomásgyakorlás az Elsevier kiadóval szemben!

Az Elsevier irdatlan mennyiségű, szakemberek számára fontos folyóirat kiadásával foglalkozik, a magyar kutatói közösséget is érinti tehát a kérdés: a kiadó ugyanis azon túl, hogy lassan megfizethetetlen árat kér a portékáért, azt a hollywoodi stúdiórendszerben bőszen alkalmazott stratégiát követi, hogy ahhoz, hogy egy igazán fontos folyóirathoz hozzájusson a könyvtár, egy egész csomagra kell előfizetnie, ami tele van olyan folyóiratokkal, amit adott esetben a kutya nem olvasna. Ez a stúdiók idején úgy ment, hogy ha egy Bogart-filmre fájt a filmszínház foga, akkor meg kellett vennie a stúdió adott éves termését is, hogy azt az egy, tuti sikert hozó filmet be tudja mutatni. Block booking-nak, és a kollekció ismerete nélküli vásárlásra való utalásként blind bidding-nek hívták ezeket a praktikákat, amit később bírósági és gazdasági hatásra be kellett szüntetni – manapság azonban az egyes szakfolyóiratok kiadói előszeretettel alkalmazzák ezeket a technikákat.

Az Elsevier bűnlajstroma azonban még ennél is tovább megy: nyíltan támogatják a SOPA, PIPA és Research Works Act kezdeményezéseket, amelyek egytől egyik az információ szabad áramlása ellen emelnek olyan gátat, ami egyértelműen káros a tudományos munkára nézvést. Éppen ezért bojkott indult a kutatók részéről az Elsevier-birodalom ellen: mindenki maga jelezheti, hogy nem publikál, nem vállal szerkesztői vagy véleményezői munkát egyik kiadványuknak sem, ami talán első hallásra egy durcás kisgyermek hozzáállását tükrözi, ám fontos tudni, hogy pontosan ezek azok a munkafázisok egy folyóirat előkészítésében, amelyek nincsenek kiadói kontroll alatt, így tényleg meg tudja akasztani a kiadvány elkészítését. Ha elég kutató áll a kezdeményezés mellé, az egyértelmű jelzés a kiadó felé, hogy ha tovább folytatja ezt a profithajhászást, bizony hoppon marad, mert előbb-utóbb megszűnik a “nyersanyag” utánpótlás, nem lesz mit, és kivel kiadni.

Mint jeleztem, ez az ügy bennünket, Magyarországon kutató szakembereket is érint, hiszen egyetemi könyvtáraink jelenleg is tetemes összeget utalnak az Elsevier számlájára. Éppen ezért fontos, hogy mindannyian belássuk, végre van egy konkrét lehetőség, hogy precedens értékű nyomást gyakoroljuk annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljön el a kutatói munka, és a tudományos információ elérhető, hozzáférhető maradjon. Minden kutató csatlakozhat a bojkotthoz a http://thecostofknowledge.com/ oldalon – én már megtettem!

Már korábban elindult a rövid, gyors megosztási lehetőséggel élő linkblog-tumblog-szerű divízió, a Digitális Gyorsközlöny, amely nemrég a DragonWeb alá tagozódott be – és egy pár nap alatt, a párhuzamos univerzumban éppen beérett egy korábban indult folyamat, ami a Google Reader megosztási opció körülményességétől és elégtelenségéből nyerte erejét: ez lett a Sharewood.hu, ahová a Gyorsközlöny is bekerült (ezúton is köszönet Keltnek!), és aminek a feed-jét erősen ajánlom, jó kis megosztó közösségről, kiváló planétáról van szó (még ha kellően furcsán is hangzik a megjelölés). Fogyasztása felmelegítés nélkül, közvetlen szemrevételezéssel ajánlott! (További info a sharewoodi erdőről a fejlesztőtől.)

E-tankönyvek iPad-re

Gonosz leszek: ennél jóval többet vártam az Apple-ről tankönyv fronton, pláne azt követően, hogy az Isaacson-biográfiában Jobs rengeteget filózott azon, hogyan is lehetne valóban megreformálni azt, ahogyan eddig tanultunk. Kedves poszt-jobsi Apple, tessék csak figyelmesen olvasni Jobs elképzelését: azt kell megreformálni, ahogyan eddig tanultunk! Amit most ugyanis az Apple bemutatott, nem erről szól, sőt: az amerikai tankönyvpiacot eddig is uraló kiadókkal történő paktum valójában a korábbi metodológiák kőbe vésése, a digitális tankönyvfejlesztés maximális lenézése (vagy nem ismerete). Attól ugyanis, hogy kinagyíthatom a könyv képeit, lejátszhatom a videókat, netán 3D-ben forgathatok egy molekulát, még nem változott meg semmi – igen, valóban élvezetesebb, látványosabb, talán még szemléletesebb is lett a tanulás (és azért ezt gyorsan jegyezzük is meg: ez nagyon jó dolog!), de semmi innovatív nincs abban, hogy közben ugyanazt a tananyagot, ugyanolyan rendszerben kell elsajátítani. Igen, köszönjük, könnyebb lett az iskolatáska – bár várjunk még egy picit: kinek is? Szép elképzelés lenne a “One iPad per child”, de ugye nem kell sokat magyarázni, hogy az iPad kategóriája semmilyen tekintetben nem erre van kitalálva? Az Apple arról beszélt a bejelentéssel kapcsolatban, hogy nagyjából másfél millió iPad van jelenleg oktatással kapcsolatosan használatban, ami óriási szám. Ugyanakkor, Audrey Watters szerint csupán 1000 iskolának van olyan programja, amiben ténylegesen használják is az eszközt, és ott van még a kb. 100000 közpénzen fenntartott intézmény, valamint ennek kb. harmadát kitevő magániskola. Lehet tippelni, ki engedheti meg magának a beruházást, hogy a diákok iPadeket kapjanak. (Nem olyan könnyű a tipp egyébként annak fényében, hogy jelen gazdasági helyzetben egy magániskola is jól átgondolja, mire költsön…)

Tankönyv mindenkinek – a piac demokratizálása

A kezdeti eufória még arról szól, hogy végre olyan lehetőség adódik, amely véglegesen, visszavonhatatlanul megváltoztatja a tankönyvkiadást, hiszen bárki előállíthatja a tananyagot, és az könnyedén eljuthat a diákokhoz, vagyis megszűnik a bűnös monopólium. Nos, a fentebb emlegetett eszköz-problematika mellett van itt még valami, ami beárnyékolja ezt a fene nagy demokráciát, és ez nem más, mint az előállítás és a forgalmazás kérdése. Az Apple egy csodásan használhatónak tűnő (nem próbáltam, fogalmam sincs, hogy a szokásosan igényesen kialakított felület mit tud valójában) szerzőket segítő alkalmazást bocsát bárki rendelkezésére, ez az iBooks Author, amivel összeállítható jegyzet, szövegek, bemutatók, bármi, amit ezt követően egy kattintással elérhetővé is lehet tenni iPad-kompatibilis formátumban – na, hol és hogyan? Természetesen az iTunes-on keresztül. Értsük a lényeget: kizárólag az iTunes-on keresztül! Lehet erre legyinteni, hogy naná, az Apple mindig is a zárt rendszerből profitált, most sincs ez másként, de azért érdemes a felhasználói feltételekben picit bogarászni pontosan miről is van szó: ahogyan azt Dan Wineman megjegyzi,

Apple, in this EULA, is claiming a right not just to its software, but to its software’s output. It’s akin to Microsoft trying to restrict what people can do with Word documents, or Adobe declaring that if you use Photoshop to export a JPEG, you can’t freely sell it to Getty. As far as I know, in the consumer software industry, this practice is unprecedented. (forrás: venomousporridge.com)

Ehhez John Gruber is csak annyit tesz hozzá, hogy “This is Apple at its worst.” Én magam a felhasználói feltételek mellett is riasztó gondolatnak tartom, hogy a demokratizálás zászlaja alatt egy rendszerre készülő, és csak azon használható tartalmak jöjjenek létre, szerintem ez nem pusztán anyagi, de etikai kérdés is. Nagyon úgy tűnik, az Apple abban bízik, a világ iPad-en fog tanulni, de egyértelmű, hogy ez nem így lesz. Ráadásul ott van még ugye a szerzői jog kérdése is: mi van, ha egy szöveggyűjteményt állítok össze, amibe természetesen az olvasmányokat is bemásolom? Creative Commons licenc persze sehol, de egyébként is, vajon kié a jog? Ha perre kerül a sor, vajon kit perelhetnek?

Nem vitás, hogy az Amazon, aki már a Kindle formátumok platform-függetlenítésével és a tankönyvpiaci próbálkozásokkal korábban indult, hamarosan lépni fog, és számomra az sem kétséges, hogy éppen eszköztől független nyújtott tartalma okán lesz keresnivalója – megkockáztatom, azokkal együtt is, akik most az Apple oldalán állnak (bár nem ismerem természetesen a paktum részleteit, mindenesetre furcsa lenne, ha teszem azt egy Pearson vagy egy McGraw-Hill kizárólagos szerződésbe menne bele forgalmazás tekintetében). Kétségtelen, hogy Kindle tekintetében sajnos nem rendelkezünk hasonlóan felhasználóbarát szerkesztőprogrammal, mint amilyennek az iBooks Author tűnik, de ha valaki e-formátumban óhajtja publikálni a jegyzeteit vagy tananyagát, nem kell túl sokat dolgoznia azon, hogy ezt rutin szintre fejlessze, és ha úgy kívánja, szabadon, minden kötöttség nélkül meg is oszthassa másokkal. Mert összességében, hogy az árról is szó essék, talán csábítóan hangzik a kezdeti $14.99 egy iPad-es tankönyvért, de ne feledjük, nem pici árbeli különbséget találunk egy középiskolai szöveggyűjtemény, és egy egyetemi oktatóanyag között. Vajon tudja-e tartani az árat a kiadó – és az Apple? (Nyilvánvalóan nem.)

Amint azt Watters epésen megjegyzi, az Apple (Jobs Apple-je) mindig is azzal a szlogennel próbálta magát pozicionálni, hogy ő lenne az “intersection of the liberal arts and technology” – azonban ez nem kereszteződés, hanem zsákutca. Jó lett volna, ha az Apple tényleg újra feltalálja a tankönyvet és annak piacát, ehelyett azonban, Watters-sel és sok más szakíróval mélységesen egyetértve úgy érzem, ez inkább mellékvágány, mint forradalom.

Épp most érkezett egy lelkes email az ABC-CLIO-tól, ahol nemrég megjelent a három kötetből álló Movies in American History: An Encyclopedia, hogy mostantól e-könyves formátumban is elérhető a tartalom, és mint szerző, máris olvasgathatom is. Kattintok, és egy online, jelszóval védett felület fogad, amin minimális navigációs lehetőségek mentén hozzáférhetek az enciklopédia tartalmához, sőt, a betűrend egyes részeit ki is nyomtathatom. Nem egyedi eset: a Michigan UP Digital Culture Books sorozata hasonlóan online felületen kínálja az ún. e-könyveket, viszont ők egész expliciten ki is mondják, azért, hogy ha tetszik az ízelítő (mondván: úgyse olvassa el senki a böngészőben…), máris lehet kattintani, és megvásárolni a nyomtatott példányt. Sokan vitáznak azon, mi is az e-könyv valójában: én azt gondolom, nem ez. A webes felületen – látszólag – direkt korlátozásokkal jelenik meg a nyomtatás alapján szegmentált tartalom, ami szinte szándékosan bosszantja az olvasót, mintegy bizonyítva, hogy így tényleg nem lehet olvasni – meg kell szerezni a nyomtatott kiadást… Az e-könyv számomra valós alternatíva: nem csak csali, ami a régi, kizárólag nyomtatott formátumon alapuló modellt hivatott valamiképpen menteni (amennyire menteni kell persze).

Létezik egyébként olyan megoldás, ami kifejezetten a különböző, hagyományos és progresszívebb megoldásokat ötvözi: ilyen például a PressBooks, ahol tulajdonképpen egy WordPress alapú felületen kell bepötyögni a könyvet, külön fejezetekre, részekre bontva, majd a végeredmény automatikusan megjelenik online, ahonnan viszont epub vagy pdf formátumban is le lehet tölteni (előbbi szabvány epub, nyilván a html kimenetből készítve, de css-ben lehet alakítani; utóbbi tördelt, minimálisan formázott pdf verzió; van még InDesign xml, és Kindle-verzió is – utóbbi azonban csali, nem létezik ugyanis ez a funkció a rendszerben…) az egészet – teljesen ingyen (bár létezik valamiféle üzleti modell is már erre). Összességében úgy gondolom, az olvasó jogosan várja el a kiadótól/forgalmazótól, hogy ha fizetett a termékért, akkor megvásárolta a jogot arra, hogy mindenféle korlátozás nélkül, bármikor hozzáférhessen ahhoz. A webes felület nem ezt sugallja: olyan, mintha az olvasó nem birtokolná a tartalmat, amiért fizetett – ráadásul a kiszolgáló szervertől függ, hozzáférhet-e a könyvhöz. Ez inkább szolgáltatásnak tűnik, nem e-könyv kiadásnak per se. Akkor viszont becsületesebb lenne így árulni, gondolom én.

A Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoport gondozásában, Gollowitzer Diána szerkesztésében, extrákkal, meglepetésekkel fűszerezve hamarosan jön a Dragon-Sághy vita e-könyvben!