2 hónapnyi keresgélés után tegnap végre megvettem az autót.

Hosszú két hónap volt ez, pláne úgy, hogy már az első hétvégén is elindultam kocsit venni, de mire odaértem addigra eladták. Ráadásul ha az ember kilenctől ötig dolgozik, akkor a hétköznapok gyakorlatilag felejtősek, mert az egész napja elmegy. Ennek a remek tömegközlekedésnek hála, tizenegy (néha tizenkettő) órát voltam távol egy nyolcórás műszakért. A vicc az, hogy az ideiglenes munkahelyünk most olyan 5-6 kilométerre van innen…

Sokat keresgéltem az autót és már-már kezdtem fel is adni, hogy találok olyat amilyet szeretnék, mert nem sok van a környéken eladó. Valami érdekes oknál fogva az összes közeli példány mind délnyugat-Londonban van, ami a város túloldalán van. Ha pedig máshol találtam egyet akkor az már addigra elkelt mire felhívtam az eladót. Már azon voltam, hogy veszek egy Focust pár hónapra, aztán majd lecserélem ha találok Mazda6-ot a környéken. Aztán egyik nap kíváncsiságból máshogy állítottam be a keresést a használtautós oldalon, felemeltem az árat egy kategóriával. A gép azonnal ki is dobott egy Mazda6-ot eléggé közel, valahol Enfield és Edmonton határán. Az ára több volt, mint amit maximum szerettem volna szánni az autóra, de még a megengedhetem magamnak kategóriában volt. Elmentettem. Pénteken beszéltem a barátommal aki jött velem segíteni, hogy szombaton ráér-e, mert akkor felhívom a kereskedést és elmehetnénk megnézni. Ha még megvan persze. Mondta, hogy délután jó neki, hát telefonáltam. Legnagyobb meglepetésemre az autó még megvolt. Kértem egy időpontot ebéd utánra, majd elköszöntünk.

Szombaton fél kettőre beszéltük meg a barátommal, hogy átmegyek hozzá, majd onnan együtt megyünk Londonba. Ő egy másik városban lakik, odáig vonattal terveztem az utat, de ismét keresztül húzta valaki a számításom. Két állomással feljebb gázolt a vonat, ezért törölték az összes járatot bizonytalan időre. Mivel arrafelé kerítés között fut a sín, ezért arra gondolok, hogy csak egy gyökér öngyilkos lehetett az, akinek baromira nem számít, hogy más embereknek dolguk van, esetleg utaznának valahova repülővel, mivel ezen a pályán van Anglia harmadik legnagyobb reptere is. Ő öngyilkol, kit érdekel más…

Felhívtam a barátom, vázoltam az esetet, mondom megyek busszal, de az meg ki tudja mikor ér oda. Ő viszont rendes volt, felajánlotta, hogy eljön értem. Ő amúgy nagyon sokat segített nekem, sokat köszönhetek neki. Nem vagyok benne biztos, hogy itt tartanék akkor is, ha őt nem ismerném. Gyakorlatilag az egyik legjobb ember akit valaha is ismertem.

Szóval elindultunk Londonba. A forgalom nem volt vészes, pedig szombat délután volt. Az A10-es gyorsforgalmi úton gyorsan be is jutottunk, majd pár kanyar után ott is voltunk a célnál. A kereskedés egy utcasarkon volt, 10-15 autó állt bent, nem volt nagy. Két ember dolgozott, egy nagydarab középkorú fekete férfi és egy ciprióta görög felmenőkkel rendelkező fiatal srác. A fekete férfi volt a főnök, hozta is mindjárt a kulcsokat. Beindítottam, beültem, felnyitottuk a motorháztetőt, szokásos procedúra. Az autó külsején van némi karcolás, de hát nem új kocsi, ez ezzel jár. Amúgy nem vészes. A belseje viszont iszonyat tiszta, kivéve a kesztyűtartót, ami poros volt rendesen, na de ez legyen a legnagyobb baj. Szépen futott a motor, kipróbálgattam rajta ezt-azt, majd megkérdeztem, hogy kipróbálhatjuk-e. A görög fiú mondta, hogy persze, azonnal mehetünk, csak félreáll a másik kocsival az útból. Eközben egy angol pár érkezett és odajöttek hozzánk, mert látták, hogy szedik le a reklámokat a kocsiról. Mondom neki, hogy nagyon úgy néz ki, erre elmentek. Gyors próbakör után visszatértünk, majd megkérdeztem a barátom, hogy szerinte milyen. Neki is tetszett, nekem is. 1 perc múlva odalépett a görög srác a kérdéssel:

- Deal?

- Deal.

Kezet ráztunk.

Beinvitált a fekete férfi az irodába, ahol megejtettük a gyors papírmunkát. Kötöttünk egy ideiglenes, 7 napos biztosítást, amit tegnap este utána itthon már le is cseréltem rendesre. Pár perc múlva a nevemen volt a drága.

Mire végeztünk, egy kicsit megnőtt a forgalom Londonban, de szerencsére gond nélkül elértük a város határát, onnan pedig már jól lehetett haladni. Itthon beparkoltam a mellettem lévő parkolóházba, mivel a garázst, amit az önkormányzattól fogok bérelni, még nincs meg. A hét közepén beadtam a kérelmet, azt mondták, hogy van is szabad garázs, de még várnom kell a papírmunkára úgylátszik. Hétfőn reggel azért bemegyek és megkérdezem, hogy meddig kell még várnom.

Leállítottam a motort és nekiálltam ismerkedni a kocsival. Messze ez a legjobb kocsim ami volt életemben. Több olyan dolog is van benne, ami az eddigiekben nem volt. Ezek ma már szinte alapnak számítanak, de nekem akkor is új. Szinte minden benne van az automata váltón és a bőrüléseken kívül, amit nem is bánok, hogy nincs. Nincs még gyári navigáció, de nem baj, tegnap már vettem az eBay-en egy iPad tartót, amit majd használni tudok, ha arra lesz szükségem. Egy dolog van benne, amiben a hirdetésben nem volt szó, a tempomat. Nem tudom, hogyan működik, majd utána kell néznem a használati utasításban. Tegnap, amikor jöttem vele haza egy kis alsóbbrendű úton, akkor vettem észre a kormányon a tempomat gombjait. Hátradőltem és baromi elégedett voltam. Jobb dolgok egymás után, mint amikre számítottam. Ami a legjobb, nem azért vettem Mazda6-ot, mert ez volt a legolcsóbb, hanem azért mert ezt akartam venni. Azelőtt ez nem így volt…

Izgalmasan telt, telik a január.

Ezen a héten sok jó történt, régen volt már ennyire jó hetem. Elsőként a legjobb az volt, hogy kiírták azt a munkát amit már nagyon szerettem volna megkapni, összedobtam a cover lettert meg a cv-t és leadtam a jelentkezésem. Egy hét várakozás után szóltak, hogy mehetek az állásinterjúra, ami e hét szerdán meg is történt. Egy félreeső kis meeting room-ban ejtettük meg a dolgot, kábé 20 percben. Kaptam a hülye kérdéseket, például olyanokat, hogy miért gondolom azt, hogy én vagyok a megfelelő ember a pozíció betöltésére, hogy miért akarok itt dolgozni (???) meg, hogy a kollégáim szerintem hogyan írnának le engem. Aztán a szokásos dolgok, szerintem mik a gyengéim, miben vagyok erő, ilyesmi, majd egy ritka hülye kérdés jött: írjam le egy napom a cégnél. Bzmg, együtt dolgozunk, tudod milyen egy napom, vagy nem? Mindegy, megvolt a dolog. Másnap mentem be dolgozni és az első szembejövő managerem, aki általában komor szokott lenni, fülig érő mosollyal köszöntött. Mondom ez biztos jó jel, vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette. Valamivel később az egyik feladatom végeztem, ami nem más, mint megszervezni a következő heti beosztást, ki, mikor, hogyan jöjjön dolgozni. Akkor vettem észre, hogy a nevem már az új beosztáshoz van beírva. Gondoltam akkor enyém a meló, de vártam a hivatalos bejelentésre. Egy órával később meg is történt, a (most már csak volt) főnököm közölte velem, hogy megkaptam az állást! Büszke voltam/vagyok magamra és szerintem most okkal. Két dolog miatt is, elsőként az, hogy én vagyok a cégnél az első magyar aki erre a szintre eljutott, a második pedig az, hogy nem kevesen voltak azok, akik amikor kijöttem Angliába a hátam mögött abban bíztak, hogy elbukom és majd kullogok vissza, hát nem így történt.

Később, de még aznap, volt egy gyűlésünk is, összehívták a Sony-stábot a kantinban. Az új nagyfőnökünk megmutatta az új raktárbázisunk terveit. Volt műszaki rajz mind a három leendő szintről plusz egy alaprajz, és voltak látványtervek a belső terekről. Elmondása szerint 23 hét alatt húzzák fel a céget újra, amit e hét szerdán már el is kezdtek építeni. Feldobott a dolog, mert tényleg jó lenne azért már a saját hely, ez a megosztott raktár nem a legjobb, de még így is mi voltunk a legjobbak tavaly egész Európában, állítja.

Ezután az is kiderült, hogy sikerült stabilizálnunk a kapcsolatot a legnagyobb partnerünkkel, a 2entertain-nel. Ez különösen jó hír, hiszen ha elvesztettük volna őket, akkor komolyan le kellett volna építeni a céget.

Tegnap este pedig megtartottuk a szokásos céges karácsonyi bulit, ami csak a nevében az, mindig ilyenkor tartjuk. Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, ittunk. Többen odajöttek hozzám gratulálni, magas beosztású managerek kezet ráztak velem, megérdemeltem, hogy megkaptam, mondták. A buli vége felé pedig kint az az udvaron beszélgettem egy negyed órát a legnagyobb kutyával, aki márciusban elhagyja a céget és Ausztráliában folytatja az életét. A legrendesebb vezér akit eddig ismerek, egyik előző munkahelyemen sem volt ilyen. Mondta, hogy hiányozni fogunk neki, ő is gratulált és azt mondta, hogy mikor legközelebb erre jár akkor szeretne még magasabb pozícióban látni, mert alkalmas vagyok rá. Persze jólesett amit mondott…

Szeptemberben lesz egy nagy buli a cég újraindulása alkalmából. Olyan meghívottak vannak, mint Boris Johnson, Theresa May, David Burrowes. Nagy médiajelenlét várható, mindenhol lehozzák majd, tévé, újságok…

Egy dolog viszont nem lesz.

A nagy SONY logo az épületen.

Tudod miért………

Jó gyorsan eltelt ez az év. Minél jobban öregszik az ember annál gyorsabban megy az idő. Fogadalmat nem szoktam tenni, mert úgysem bírom megtartani, de jó lenne például ezt a blogot is gyakrabban vezetni. Alapjában véve egy tartalmas év van mögöttem, megtörtént sok minden. Jól kezdődött, aztán jól is folytatódott mind a magánéletben, mind a munkahelyen. Tavasszal utaztam is ugye, amit szeretek és szeretnék gyakrabban csinálni. A mai napig gyakran gondolok Máltára és már tervezem is az idei látogatást. Aztán a nyáron minden majdnem összedőlt amikor a kisebbségi zavargások alatt felgyújtották a céget. Pár napig csak azon gondolkodtam, hogy mi lesz otthon velem, mivel most haza kell menjek, csak nincs hova. Szerencsére túléltük a katasztrófát, megy a cég. Az ősz pedig nagyon pörgősre sikeredett, szinte csak a munka volt, de ez úgy látszik, hogy üldöz engem, akármit is dolgozok. Amíg otthon voltam ott is ez volt, hogy a tavasz és a nyár csendesebb volt, majd ősszel és télen meg szinte állandóan túlóráztunk.

A jövő pedig lassan formálódik. Az autót mindenképp meg akarom venni januárban, most már lesz időm utazgatni érte. Ráadásul a héten a cégnél kiírták a következő állásom amit kedden meg is pályázok, de csak formaság az egész. Büszkeséggel tölt el valahol ez az egész, mert én leszek a cégnél az első magyar, aki erre a szintre eljutott.

Aztán persze utazni is kell. Nemrég arra gondoltam, hogy a születésnapom New York-ban ünneplem meg, de ha most kocsit veszek akkor ezt már nem engedhetem meg magamnak, Máltára pedig mindenképp menni akarok idén is. Viszont, egyik barátom a következő szilvesztert képzelte el a Time Square-en, ebbe a projektbe viszont becsatlakozok, addigra már megengedhetem.

Persze, addig még sok víz lefolyik a Dunán, sosem lehet tudni mi lesz holnap…

Azért boldog új évet nektek.

Tegnap visszaállítottam a régi sablont, miután valaki a twitteren írt, hogy nem tud belépni az oldalra, mert valami vírust mutat a vírusirtója. Némi segítséget kértem és a végén találtam is valamit az előző sablonban, ezért töröltem. Most gondolkodom mi legyen, lehet, hogy legyalulom majd az egészet és újratelepítem, de ahhoz kicsit több időre lesz szükség, a posztok számából meg gondolom látszik, hogy az most nem sok van…

Még két hét és kicsit lejjeb megy a hajtás, karácsony után már nem lesz ekkora nyomás. Napi 11-12 órákat dolgozom, hétvégén is, de legalább tudom, hogy megéri. Most nem csak kifejezetten az anyagiakról beszélek, hanem arról is, hogy ugye kábé egy hónapja más munkát csinálok, mint eddig, asszisztens-műszakvezető beosztásnak megfelelő dolgot. Egyelőre még csak “szóban”, de már az elején biztos voltam benne, hogy ha nem kapnám meg hivatalosan is az állást akkor nem is kérnének meg rá, hogy csináljam. Ez a héten be is bizonyosodott, a managerem szerdán félrehívott beszélgetni és azt mondta, hogy “defenetli” enyém a pozíció és még az is lehet, hogy korábban mint azt tervezték. A munka egyszerű, röviden összefoglalva megmondom mit csinálj…

Kicsit bővebben kapcsolatban vagyok az irodistákkal, nekem küldik le, hogy mi a fontos, mi élvez priorítást, onnantól pedig az én felelőségem is eldönteni, hogy hogyan készüljön el az ami kell. Mivel ez a meló akár már jövő hónapban is hivatalosan az enyém lehet, így még fontosabbá vált az autó. Múlt héten találtam is egy jót, írtam egy mailt a garázsnak, hogy megvan-e még az autó, de nem válaszoltak. Vasárnap kimentünk egy barátommal hozzájuk nyitásra, hogy megnézzük, de fél órát késtek. Mikor végre megérkeztek közölték, hogy már eladták…

Most találtam egy másikat, de ez drágább valamivel, ehhez még hozzá kell(ene) csapnom némi pénzt az e havi fizuból, de addigra tuti, hogy ez is el fog kelni.

Nem baj, majd jön a következő.

A Sztárnak nehéz az élete.
Sztárnak nem lehet születni, oda el kell jutni, hogy valakire sztárként tekintsenek. Az út hosszú és könnyel, vérrel, verejtékkel esetleg más testnedvekkel van kiverve. Kikövezve, elnézést, nyelvbotlás volt. Tehát adott a Sztár, vagyis még csak egy noname valaki aki szeretne Valakivé, Sztárrá válni. El is indul az imént említett úton és nagy szerencse éri, az Expressz ami a sztárság felé repít, fel is veszi. A néző szinte megkönnyezi a jelenetet amiben egy eddig ismeretlen, szürke vidéki lány előtt felcsillan a remény, hogy ő is válhat Valakivé! Gyönyörű jelenet amiben a Jó Boszorkány ad a szegény lánynak egy esélyt.
El is viszik őt a(z egyik) Sztárgyárba, hogy tegyenek egy próbát.

A Jó Boszorkány gyorsan körbe is vezeti a Gyárban, mert hát azért nem csak egy kósza leány van a Birodalomban, hanem sokan szeretnének szerencsét próbálni.
De mindvégig kedves, amikor elvezeti a szegény árvát a vesztőhe sztárcsinálóba. Útközben ismert alakokkal is találkozik akik kedvesen köszöntik őt, Bádog-, és Farkasember, a rém a Sikolyból, a Madárijesztő, Winetou és Old Shatterhand, hogy csak az ismertebbeket említsem.

Hanem aztán egyszer csak véget érnek a szűk folyosók és lépcsők, hatalmas fény gyúl és belépnek arra a helyre amiről a drága gyermek (és kedves szülei) mindig is álmodott, a Sztárcsináló Műhelybe!

Még mielőtt az ajtó becsukódna mögöttük, mindenki bejön a Műhelybe aki csak tud a folyosókról. De mint tudjuk, sok jó ember kis helyen is elfér és kéremszépen, itt ez a mottó!

A Jó Boszorkány bemutatja az alkalmazottaknak az új kollégát aki azon nyomban el is kezd mindegyikőjükkel verbálisan ismerkedni. Nem húzza az időt, már régóta szeretne Sztár lenni és nem bírja türtőztetni magát.

Testét lelkét beleadja, kétség nem férhet hozzá.

Kellemes hangulat kerekedik, vannak akik nevetgélnek hátul, vannak akik énekelnek. Mindenki jól érzi magát, a szegény kislány is középen. Már hogyne érezné jól magát mikor ő van a középpontban végre valahára! Mindenki őt kívánja!

A nagy kapkodásban azt se tudja hova kapjon, annyi a tennivaló, hogy a két keze nem is elég!

Teljesen extázisba kerül, annyira beleéli magát a munkába, hogy kiveri a víz, ledobja magáról a felesleges textíliákat. Rendes lány, mindenkihez van egy kedves mosolya, mozdulata, érintése. Megteszi ami tőle telik, szó nem érheti a ház elejét.
Viszont mint pályakezdő Sztár, gyorsan elfárad, de semmi baj mert a Jó Boszorkány a segítségére siet és átveszi a munka oroszlánrészét! Egymás mellett vállvetve küzdik le a z arcuk elé meredő akadályokat. Annyira megkedvelték egymást, hogy minden egyes sikerrel vett akadály után, mint anyamadár a fiókáit, még etetik is egymást! Viszont a tempó erősödik, nagy a hajtás és a végére ez a procedúra inkább már bagolyköpetre hasonlít…
De ilyen az élet. Kemény.

Lassan a végéhez közeledik a sztárcsinálás.
Sikeresnek ígérkezett a produkció, bár a történetnek nincs teljesen vége, ezt csak sejthetjük.

A producer, rendező nyitva hagyta a kiskaput a folytatásnak.
Mondanám, hogy izgatottan várom, de az első részeket nehéz überelni. A másodikban már biztos befutott sztár lesz.
Akkor viszont majd ünnepeljük.

Szép lassan elkezdtek beszivárogni a céghez a cigányok. Lengyelországból jönnek és ha valamelyik lengyel kollégámnak azt mondom, hogy ők is lengyelek, akkor kikérik maguknak és azzal vágnak vissza, hogy nem azok, csak lengyel útlevelük van. Nem kifejezetten szeretik őket, ugyanúgy, mint ahogy az angolok sem.  Mondjuk nagyon mit nincs is szeretni rajtuk, mert lusták, igénytelenek, büdösek, lopják a napot. Megértem a többi ügynökségi dolgozót is mikor háborognak miattuk, hiszen a semmittevéssel is fillérre pontosan annyit keresnek mint azok, akik szétpörgetik magukat nyolc órában. Ma viszont történt valami délben, ami után olyan döntés született, mintha csak otthon lennék…

Vannak azok a “bevásárlókocsik” amikbe gyűjtögetik a dolgozók a holmikat. Van belőlük vagy ötven, mind egyforma. Egy lány, akinek hirtelen szüksége lett egyre a munka miatt, megmarkolta a legközelebbit amit talált és elindult vele. Két másodperc múlva odakaptam a fejem mert hatalmas sikítozás, ordibálás kezdődött. Az egyik mostanában érkezett cigány asszony nekiállt a lánnyal ordibálni, hogy mégis hogyan képzeli azt, hogy csak úgy szó nélkül elviszi az “ő kocsiját”. A lány nem lengyel volt, így a cigány asszony a teljes angol tudását bevetve nekiállt ordibálni, hogy “I kill you”. Erre persze odaugrottak a supervisor-ök és lecsillapították a kedélyeket. Úgy tűnt, hogy minden rendben, de pár perc múlva a lány elkezdett sírni, kicsit sokkot kapott. Mondjuk érthető, én se arra felkészülve járok dolgozni, hogy bent egy vadidegen megfenyeget, hogy megöl…

Gyorsan a vezetőséghez is elért a hír, mindjárt jöttek is ki a megfelelő emberek, hogy gyűlést tartsanak. De mielőtt elkezdték volna, beszéltek a lánnyal és elküldték haza. Na, ez azért már nem mindegy. Hiába, mondom én, hogy Európa a saját sírját ássa ezzel e kényszeres liberalizmus-fossal. A megfenyegettet hazaküldték, a fenyegetőző pedig “dolgozott” tovább. A szerencsétlen lány, aki rendesen dolgozott, el lett küldve azzal, hogy sír és így nem lehet dolgozni (sic!) a naplopó, semmirevaló, élősködő meg maradhatott, mert úgy lehet dolgozni tovább, max még megfenyeget 10-20 embert, belefér.

Persze fordított esetben belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, egyből rásütik a rasszista bélyeget, Index címlapot érő sztorival.

Az a fránya fehér ember, hogy mindig csak bántja a kisebb(ségieke)t…

Kétféle érzés van bennem az autóvásárlással kapcsolatban. Teljesen olyan, mint a filmekben amikor a képzeletbeli angyal és ördög ráül az ember vállaira és onnan suttognak a fülébe. Az egyik, az “ördög” azt mondja, hogy vegyél, igen, kell az, hogy kényelmesebb legyen az életed, hogy nem kelljen többet tömegközlekedésre várnod és, hogy utazgass. A másik, az “angyal” meg azt, hogy ne vegyél, hiszen elég komoly összegbe kerül a fenntartása, autószerelő ismerősöd sincs itt, aki esetleg segíteni tudna ha valami baj van és, ha már baj van akkor a kocsi is csak egy újabb púp a háton, viszi a pénzt, ráadásul arra akkor is képes, ha már nem működőképes esetleg már nincs is meg. Sokáig az “angyal” mondta azt, amit én is gondoltam, hiszen tömegközlekedni egyszerű, közel a megálló, az állomás, ráadásul olyan helyen is lakom, ahol minden üzlet ami nekem kellhet 200 méteren belül megtalálható. Néha persze az “ördög” is igazat mondott, pláne, amikor késések, vagy kimaradások voltak a vonatokkal, ilyenkor volt, hogy esőben álltam és vártam hosszú perceket…

Hazafelé mondjuk úgy, hogy nem érdekel, ha késik a vonat, persze ez sem teljesen igaz, de munkába menet ki nem állhatom. Nem szeretek késni, egy percet sem. Szeretem a pontosságot, szeretem, ha időben ott vagyok ahol lennem kell.

Elhatároztam hát, hogy kocsit veszek.

Az emberek jelentős része itt gyorsan beruház egy kocsira, mert maga az autó nem kifejezetten drága mulatság, ami sok az a biztosítás de az se mindenkinek. Nekem iszonyat magas lesz a kötelezőm, két okból: 1. a címem miatt, a belvárosban, egy sétálóutcában lakom. Ha a szomszéd utcák valamelyikén lévő címekre regisztrálnám az autót akkor több száz fonttal lenne már olcsóbb. 2. 4 éve nem volt biztosítás a nevemen, tehát kezdhetem előről az egészet, az otthoni A0-nak megfelelő szinten.

Amúgy nagyjából az autóról meg lehet mondani, hogy a tulajdonos merről érkezett a Királyságba. A magyarok általában persze BMW-t vesznek, mert hát ugye otthon az a top, de jelentős részük meg Golf-ot, mert az a másik. A lengyelek viszont szinte mind Passat-ot vesznek ezzel szemben. Igaz elenyésző százalékban, de még mindig kelendő az Audi is (4) persze ez már korán sem akkora “státuszszimbólum” mint a BMW. Sokat gondolkodtam mit is vennék, de sosem találtam olyan igazán kedvemre valót. Amióta megjelent azóta szeretem a kis Tigrákat, de be kell látni, hogy már a legfiatalabb közülük is öreg, az újabb Tigra pedig nem Tigra. Gondoltam, hogy veszek egy Focus-t mint annyian, végülis olcsó móka. Rágódtam már mindenen, a teljesen megszokott modelleken keresztül a kicsit nem hétköznapiakig. Sokáig a Celica-nál voltam leragadva, mert nagyon tetszik a forma amit megtestesít.

Vicces, de például a Celica biztosítása jóval olcsóbb lenne egy Focus-énál. Kicsit utánaérdeklődtem, hogy miért is van ez, amire azt a választ kaptam, hogy mert a Focus-t jobban lopják. Két okból is, egyik, hogy egyszerűbben el lehet lopni a legtöbbjét, a másik, hogy sokkal több is van belőle. Ebben mondjuk van valami. Gondolkodtam még Volvo-n, vagy Saab-on is, némelyik eléggé tetszetős is. Volt egy időszak amikor meg valami egyterűre gondoltam, merthogy az milyen jó lehet, ha egy hosszabb útra indul el az ember. A CR-V ami a legjobban izgatott ezek közül, de már alábbhagyott a vágy. Sőt, kedd este óta minden eddigi vágyam utáni izgalom lecsillapodott bennem…

Szabadnapot vettem ki keddre mert volt némi elintéznivalóm. Délutánra szabad voltam és úgy határoztam, hogy az eddigi neten való autókeresgélést felcserélem pár percre egy valódi autók közelében eltöltöttre. Van pár autószalon a város határában, kimentem hát, hogy nagy vonalakban, durván körülnézzek. Szerencsémre az ott dolgozók nem olyanok voltak mint mondjuk egy híradástechnikai boltban, vagy mobilszaküzletben, ahova épp csak fél lábbal lépek be de már 5 eladó a nyakamban van, hogy mit szeretnék?

Mit bazmeg, körülnézni. Előbb.

Szóval így sétálgattam a francia autók és a Vauxhall-ok sokasága között, mikor az épülethez közel, egy eléggé központi helyen pár “prémium” autót pillantottam meg.

4 autó volt egy körben kiállítva, egy S2000, egy Supra, egy mittoménmilyen Mercedes és egy fekete bestia. Le se bírtam venni róla a szemem.

Ismertem már a típust régóta, szerzett magának már nevet, de olyan kifejezetten sokat nem tudtam róla. Amikor megláttam az árát akkor pedig mintha a többi autó a környékről el is tűnt volna, csak én meg ő, ketten ott a kör közepén. Ezt az áhítatot pillanatot az egyik eladó törte meg, aki a semmiből odakerülve beszélgetést kezdeményezett. Közvetlen volt, rohadtul közvetlen. Persze “mate” voltam egyből, bár nem éreztem azt, hogy csak azért, hogy otthagyjam a pénzem. Persze a tényen ez mit sem változtat. Scott, az eladó, mesélt picit a kocsiról, majd felajánlotta, hogy  győződjek meg róla személyesen.

- Van jogsid?

- Van, de most nincs nálam.

Nem mintha ez Angliában bármi gondot is jelentene, nem is értem miért mondtam így. Talán meg voltam illetődve.

2 perc múlva kihajtottunk a Third avenue-ra, majd onnan rátértünk a Second avenue-ra. Az út végén balra mentünk a 414-es úton így kipróbálva a közúton való közlekedést is a drágával. Az út visszavezet a városba, ahol balra fordultunk a Mandela avenue-ra, majd továbbmentünk annak folytatásán a Fourth avenue-n.Aztán már csak egy kanyar volt vissza a Harberts road-ra és utunk véget is ért…

- Na?

Nem tudtam hirtelen mit felelni, épp csak kikászálódtam a fekete bőrülésből. Vártam az ilyenkor szokásos kérdést, hogy akkor megveszem-e. Ezt a részét utálom a dolgoknak a legjobban, amikor már az ember ki is próbál valamit és utána az addig szinte “barát” eladó egyből morcos lesz és ha nemet mondasz akkor le is szar. Ezzel szemben Scott megkérdezte, hogy akarok-e valami többet tudni még az RX8-ról, mennyire ismerem egyáltalán? Mondtam, hogy ismererm (ha nemet mondtam volna akkor lehet rámsózza, bár nem tűnt olyannak, mint az otthoni eladók többsége), persze nem mérnöki pontossággal. Behívott egy teára. Na mondom, tesztvezetés, tea, ebből mekkora leszarás lesz mikor nemet mondok…

Beszélgettünk bent vagy negyed órát, mindenféléről, Magyarországról, munkáról és persze az RX8-ról is. Elfogyott a teám, majd az övé is. “Nna…”

Felkeltem a fotelből, jöjjön aminek jönnie kell, sajnáljon le.

Scott is felugrott, a zsebéhez nyúlt és egy névjegykártyát adott át.

- Ha érdekel az autó csak dobj egy hívást aztán lebizniszeljük!

- Oké, köszi.

Annyira meglepett, hogy ilyen is van, olyan eldó, aki tudatában van annak, hogy azért mert bementem a telephelyre még nem biztos, hogy veszek is valamit. Jólesett.

Persze a kocsit nem veszem meg, legalábbis ezt nem.

Még nem.

Kicsit jobban beleásom magam az RX8-ba előbb, mert egyfelől többen azt mondják, hogy motorja nem valami strapabíró, mások meg azt, hogy csak oda kell rá figyelni. Ki kell derítenem mi az igaz, mert ha csak odafigyelést igényel a Wankel-motor, akkor nincs gond, tavasszal veszek is egyet.

Persze azért most preferálnám ha vezetett szervízkönyves modell lenne…

Régóta együtt voltunk, átmentünk rengeteg kalandon, átutaztuk fél Európát. Most mégis különválnak útjaink…

A kezdetektől, a születésétől velem volt. Az első naptól fogva.

Nem sokkal utána kiderült, hogy a testvérei nagyon betegek, születési rendellenességük van, nagyon korán halnak. Tudtam, hogy ő viszont nem olyan, ő különleges. Az is. Már nem is tudnék ikertestvért mutatni neki, csak képen. Nagyon jól elvoltunk még az utolsó napokban is, rengeteg új kalandnak néztünk elébe az év végére. Így volt ez pénteken is, mikor egy új, hatalmas kaland kezdődött. Volna.

Épphogy belevágtunk, mikor valami történt…

Kikapcsolt magától és az ilyenkor szokásosan egyfolytában pirosan világító szeme csak villogott. Próbáltam újra bekapcsolni, de nem reagált, csak pislogott tovább. Aztán egyik érintésemre mégis csak életjelet adott, csippant egyet ahogy bekapcsolt, de röviddel ezután megjelent a legnagyobb félelmem is a Sárga Szem. A halál sárga szeme… Újra kikapcsolt.

Itt a vég gondoltam elkeseredve. A főkapcsolóhoz nyúltam ami olyan, mint amikor valakinek a szemét csukják le. Kikapcsoltam és a piros szem kihunyt.

De nem lehet így vége! Mondtam magamban, majd visszakapcsoltam a főkapcsolót. Ekkor történt meg a csoda. Újra világított a piros szem, majd mikor bekapcsoltam zöldre váltott és mintha mi sem történt volna ment minden tovább. Ilyen nincs és mégis van.

Két órát töltöttünk együtt újra, de nem tudtam úgy vele lenni, mint azelőtt. Folyton csak az járt a fejemben, hogy bármelyik percben újra feladhatja. Felhívtam egy specialistát, azt mondta, hogy csoda, hogy újra tudtam indítani. Csak azért volt, mert ő különleges…

Persze tudtam, hogy ez itt már csak idő kérdése. Gyorsan döntést kellett hoznom, hogy most mit csináljak.

Ha most otthon élnék még akkor egyszerű lett volna a döntés, vége a korszaknak, nem hinném, hogy meg tudtam volna engedni magamnak egy cserét. Itt viszont más a helyzet.

Elengedtem. Elköszöntem tőle. Letettem.

Ezekután lementem a boltba és vettem egy másikat. Egy újat, egy rondát. Mert az új minden, csak nem szép. Kaptam hozzá pár dolgot ami nem kell, meghirdettem az eBay-en, most pedig éppen túlvagyok az utolsó együtt töltött perceinken. Még utoljára bekapcsoltam, de már nem emlékezett rám. Kitöröltem magam a memóriájából. Nézett rám idegenül, hidegen. De én tudtam, hogy ez ő… Most pedig megyünk az utolsó utunkra.

Leviszem a használtkereskedésbe, egész jó árat adnak érte, az új árának majdnem a kétharmada visszajön, ha eladok mindent.

Köszönök mindent.

És sosem felejtelek…