A repülés már jóideje téma mindenkinél, van aki nyaralni szeretne és ezért, van aki dolgozni, vagy valamilyen okból külföldre menne és azért. A repülés egyik legfőbb összetevője a légitársaság. Ez lehet bármilyen, a lényeg az, hogy mindenkinek megvan a véleménye róluk. A lapokban, blogokon gyakran lehet a témában olvasnivalót találni és szinte az esetek 100%-ában ilyenkor a Ryanair a téma. Kivétel a Malév, amikor megszűnt.

Persze azt már megszoktam, hogy amikor róluk van szó, akkor az csakis és kizárólag fikázás, köpködés vagy összeesküvés elméletek gyártása lehet. A “legnépszerűbb” “magyar” véleményblogon, az Indexen, két frontról szokott menni az észosztás, egyik a saját nevük alatt,  a másik pedig a “Homár” néven elkeresztelt, rájuk igen csak illő nevű al-blogon.

Ha az Indexen van a “hír”, akkor mindig valami rossz, vagy legalábbis rossznak beállított dolog szerepel benne és valami érdekes oknál fogva mindig csak az Easyjet vagy a Wizzair részéről vannak nyilatkozók. Igaz, ez jellemző minden más forrásra is, nemcsak az Indexre, belföldön, külföldön egyaránt. Egyik ilyen kedvenc hírem volt a pár évvel ezelőtt bejelentett WC-díj, majd a nem sokkal utána felreppent állóhelyes “hír”, aminek az olvasásától is patakokban folytak a könnyeim. Érdekes módon, így a 21. Ryanair-es repülésem után, még mindig nem találkoztam egyikkel sem.

Nem feltétlen akarom én védeni a Ryanair-t, de nem tehetek mást, ennyi alkalom után se volt egy rossz negatív élményem sem. Ellenben velem, néhány embernek volt, de mivel ez nem hírérték, ezért ebből készülnek a Homár blogra a bejegyzések. Na most az eddigi 25 repülésem alatt (21 Ryanair, 2 Easyjet, 2 Wizzair) láttam már egysmást a kedves utazóközönség részéről, sőt, a Homár posztjai alatt lévő kommentekben ők maguk is elárulnak nem keveset az utazási szokásaikról. Olvastam már annyi dolgot, hogy most picit összefoglalnám őket.

Kezdjük az elején, a jegyvásárlásnál. Itt még nincs lényegi különbség egyes légitársaságok között, szinte mindegyik egy összegbe ír ki mindent, maximum apróban lebontja, de a lényeg, hogy az adókkal emelt jegyárakat mutatják. Egyetlenegy tétel nem szerepel benne, a kezelési költség (hitelkártya, átutalás), de ezt mindegyik légitársaság akkor adja hozzá amikor az ember épp fizetni készül. Eddig tehát lényegi különbség nincs. Ami van, az az árakban van, ez lehet persze negatív is a Ryanair irányába, de ez szokott ritkábban történni. Összehasonlításként legyen itt egy fiktív London – Barcelona út, csomagok nélkül, csak kézipoggyásszal, a két fapadossal és a két nemzeti légitársasággal. Reggel szeretek menni, a rend kedvéért választottam a 8 órához legközelebbi járatokat mindkét irányba.

Elsőként a Ryanair.

Az adminisztációs díj £6 egy irányba, vagyis a teljes jegyár £74.98 lesz a végére. Nincs vécédíj, se állóhely. Nézzük az Easyjet-et.

Náluk £3-mal kevesebb az adminisztrációs díj és lehetne pár fonttal még olcsóbb a jegy betéti kártyával. De még úgy is majdnem a duplája a Ryanair-nek, ekkora különbség pedig nincs a kettő között. Fapados, fapados. British Airways következik.

Tehát a vastagbetűs összegre még jön rá £4.50, vagyis £234.50 a vége, ez a Ryanair árának a háromszorosa. Iberia Airlines jön végül.

Ez már eléggé meredek, itt is rájön még a £4.50 az árra, vagyis £316.25-be kerül a jegy, ami a Sátán képében megjelenő Ryanair árának a több, mint négyszerese.

Ami fontos, hogy ez az út csak 2 óra hosszú. Biztos van aki úgy gondolja, hogy fizet inkább négyszer annyit de valamivel jobban akar utazni, bár a minőségét a nemzeti légitársaságok repülőútjainak nem ismerem, lehet nincs is lényegi különbség. Ha ezen átrágta magát a nép, akkor a Ryanair oldala továbbdob egy olyan oldalra, ahol tízszer leírják, hogy maximum mekkora lehet a kézipoggyász és mennyi lehet a súlya. Ezt ugyanígy a többi légitársaság is megteszi, nem egyszer hívják fel rá a figyelmet, még emailban is. Természetesen ez az a rész, amit egy bizonyos réteg pökhendin átugrik, nem vesz figyelembe, leszarja, majd ugyanilyen viselkedés mellett háborog a reptéren a kapunál, majd ír egy olyan bejegyzést a Homárra, mint a mai is.

Nehéz, de el kell fogadni, hogy szabályok vannak. A szabályokat pedig nem az utas találja ki, még akkor sem ha “az én pénzemből élnek, ezért fizetek” felfogással gondolkodunk. A repülés egy szolgáltatás, amit vagy igénybe lehet venni, vagy nem. A szolgáltatásnak szabályai vannak, amiket a szolgáltató és a rá vonatkozó rendeletek alkotnak. Ezt el kell(ene) fogadni.

Hányszor láttam már, hogy akkora bőröndöket akarnak felvinni, ami még a detektoron se fér át… Meg az a rengeteg kerekes szatyor. Aki ezt kitalálta azt még ütném a mentőben is! Sok buta ember húzza-vonja maga után, nem néz semmit, keresztülmegy mindenkin, fellök vele mindenkit. A beépített nyél, meg az összes többi ilyen baromság miatt pedig olyan vastag a táska, hogy érdemi dolgok már alig férnek bele. Persze lehet(ne) venni szabványméretes táskát is, de az drága, inkább veszünk egy egyszerhasználatost a kínaiban.

Kedvenceim még azok az emberek, akik sosem repültek a Ryanair-rel, de “utálják” is, és remélik, hogy sose fognak. Tekintsünk el az felett,  hogy milyen ember az ilyen. Mások már “joggal” utálják, mert repültek EGYSZER és késett a gép, vagy nem vihették fel a csomagot (gondolom miért…), vagy ilyesmi. Személyes példa, a 21 út alatt eddig még egyszer sem késett a Ryanair. Legutóbb Máltára 10 perccel korábban, hazafelé pedig 7 perccel korábban érkezett meg. Másoktól sem hallottam eddig hatalmas Ryanair-késésekről, de persze biztos vagyok benne, hogy valamiért előfordult már. Viszont ismerek valakit, akinek 14:30-kor ment volna a gépe Budapestre, de ehelyett hajnali egykor szálltak fel, nem a Ryanair-rel, hanem a Wizzair-rel. Ugyanez az ismerősöm a British Airways-szel is tapasztalt gondokat, például elkeverték a poggyászt és majd’ egy héttel később vitte ki nekik egy futár.

Aztán még ott vannak azon kedves kommentelők, akik mindent tudnak. Tudják, hogy például azért olcsó a Ryanair, mert “150 kilométerre tesznek le” “kicsi reptereken”, meg persze azért mert “nem adnak kaját”. Na most például Stansted Anglia harmadik legnagyobb reptere, én innen szoktam repülni ha tehetem, a közelsége miatt. Olyan 15 kilométerre van tőlem. A Ryanair ugyanakkor Gatwick-ről is indít ás fogad járatokat, ami viszont Anglia második legnagyobb reptere. Ezeket a reptereket ugyanúgy használják a “nagy nevek” is, mint a kisebbek. A kajáról meg annyit, hogy aki nem bírja ki 2 órát evés nélkül az… vehet szendvicset, meg bármit a gépen mert adnak. Igen, fizetni kell érte, de mint említettem, aki nem bírja ki… 2 óra. Néha 3, Európán belül. Vicc, nem?

De, vicc. Ez az egész Ryanair-sztori az. Mikor visszamentek Magyarországra és osztogatták a jegyeket, minden szerencsés hogy’ köpködött. Persze gondolom azok, akiknek még az ingyenjegy is sok volt, mert ugye költőpénzre már nincsen. Gondolom ők általában az Emirates-szel utaznak.

Én már csak mosolygok, mikor valamelyik oldalon megjelenik valami “hír”. Eleinte csodálkoztam a Ryanair hozzáállásán, hogy nem szólalnak meg, csak nagyon ritkán, nem védik meg magukat, de már azt mondom, hogy jól csinálják. Így is kell ezt, amíg beszélnek rólad, addig valamit nagyon jól csinálsz. Örök igazság.

A másik meg az, hogy nem kell a Ryanair-től félni, csak be kell tartani a szabályait. Ugyanúgy, mint bármely más légitársaság szabályait…

Máltának régi időkre visszanyúló, hétezer éves történelme van. Tavaly írtam a The Malta Experience-ről, ami egy 45 perces film egy Fort Elmo alatti moziban, Vallettában, érdemes megnézni, sok mindent megtud belőle az ember. Ami jó, hogy van választható magyar hangsáv is. A szigeten mindenfelé találni nagyon régi dolgokat és az utolsó nap reggelén úgy döntöttem, hogy a napot az ilyen történelmi helyek felkeresésével töltöm. Reggeli közben ki is néztem a legközelebb esőt, ami csak pár kilométerre volt a szállástól. Ez volt a Ta’ Hagrat nevű ötezer éves templom, vagyis ami maradt belőle, Mgarr-ban. (Igen, Mgarr-ból is kettő van…)

Kicsit megint érdekesen alakultak a buszokkal a dolgok, várnom kellett sokat egy olyan helyen, ahonnan a szigetet át lehetett látn Xemxija-tól a Golden Bay-ig.

Elég későn értem Mgarr-ba, mint kiderült, túl későn is. Meglepetésemre ugyanis a kiállítást, vagy hogyan hívjam, délben bezárják. A templom nincs messze a városka főteréről, csak két saroknyi keleti irányba. Itt elfordul az ember jobbra és már ott is van…  a kertek alatt. A város úgy köréépült e romnak, hogy az egész olyan, mintha az egyik ház hátsó kertjében lenne. Nem is nagy, elfér egy telken. Kerítéssel van körülvéve és a kapun rajta volt a lakat. Nézegettem befelé, látni akartam a templomból valamit, amikor is egy idősebb helyi odalépett hozzám, kérdezve mi tetszik. Mondom neki, hogy szerettem volna a templomot megnézni, de elkéstem pár percet és bezárták. Az öreg azt mondta, hogy ha bemegyek az önkormányzathoz akkor lehet odaadják a kulcsot. Mondom ez nem semmi, elég lazán veszik. Aztán úgy gondoltam, hogy mit veszíthetek, bemegyek, ha egyszer már eljöttem idáig. Bent kedvesen fogadtak és közölték, hogy ha kifizetem a belépőjegyet (5€) akkor adják a kulcsot, menjek be. Azért meglepett ez a hozzáállás. Amúgy, ha Máltán akárhol valami gondotok akad, vagy csak nem tudtok valamit, nyugodtan menjetek be az önkormányzathoz (kunsill lokali), segítenek.

Felkaptam a kulcsot, aztán visszasétáltam a templomhoz. Bementem, hát tényleg nem valami nagy, erősen fel is növi a gaz, de érdekes ilyen helyeken járni.

Miután végeztem továbbálltam Mosta-ba, ahonnan mentem a reptérre, ami a buszokat tekintve is fontos csomópont Málta közlekedésében. Innen pedig tovább mentem újabb többezer éves templomok felé, a sziget délnyugati partjaihoz. Itt állnak Hagar Qim és Mnajdra templomainak maradványai, amik széntén 5000 év körül vannak. Ezen templomoknak egy részét rekonstruálták, de azért van eredeti kő is szép számmal.

A templomokat egymástól kábé 500 méterre építették, a tengerparton állnak a szirteken. Ezek a templomok is ugyanolyan rejtélyek, mint Stonehenge, de van egy kis kiállítás a bejáratnál, ahol megpróbálják interaktívan elmagyarázni, hogy hogyan voltak képesek az akkori emberek ezeket a nagy köveket odamozgatni. A hely amúgy gyönyörű, csendes és csodaszép a panoráma.

Sajnos közben a templomok fölé védősátrat kellett építeni, mert az időjárás nagyon kikezdte a köveket. A romok sokáig a föld alatt voltak, csak 200-250 évvel ezelőtt ásták ki őket újra. Mnajdra templomát egyféle naptárként is használták, többféle bevésés található a kövein és még nem teljesen tisztázott, hogy mik lehettek ezek, de a naptár az egyik ami szóbajöhet. Ráadásul a napéjegyenlőségek, napfordulók is fontos szerepet kaptak, úgy vannak bent a kövek elrendezve, hogy ezeken a reggeleken pontosan egy-egy bizonyos helyre süssön a nap, ezt is meg lehet tapasztalni interaktívan az említett kiállításon.

Miután végeztem tettem egy kisebb sétát, nem volt kedvem fél órát várni a buszra, visszasétáltam a Blue Grotto-hoz. Már közeledett a nap vége, kevesen voltak, de aki miatt idén is ellátogattam oda, ő ott volt…

Tavaly is ott volt biztos, de vagy nem figyeltem fel rá, vagy éppen elkerültem, de nem emlékszem rá egyáltalán. Ki is ő? Lehet nem híres ember, nem celeb, de nagyon szerettem volna vele találkozni, ő Chico Carpark.

Szóval, az úgy volt, hogy néztem azt a bizonyos útifilmet a youtube-on, amikor is az ötödik résznél a készítők a Blue Grotto-nál jártak. De ha jobban megfigyelem, akkor már a film első másodperceiben ott van ő, egy üveg Kinnie-t kortyolgatva. Ez volt az a pillanat, amikor az egyéves emlék, a Kinnie íze, beugrott és megörültem, hogy hamarosan megint ihatok belőle. Az ötödik részben pedig készült egy pár perces kis riport is a film elején látható, üdítőt iszogató emberről:

Amikor láttam őt beszélni a Kinnie-ről és a vörösborról akkor tudtam, hogy ezzel az emberrel nekem találkozni kell! Megérte…

Szerencsém volt, hogy a nap végén értem le, már nem volt nagy a forgalom, így tudtunk egyet beszélgetni. Leültünk az egyik büfé elé, szemben kilátás volt a tengerre és Filfla szigetére. Kérdezte Chico, hogy hol láttam őt, mondom neki. Emlékezett a srácokra, de nem tudta, hogy fent a film a neten, megadtam neki a címet, azt mondta majd megnézi. Ültünk, beszélgettünk és megittunk egy Kinnie-t. Rohadt tökéletes volt. Kérdi az öreg, hogy mi járatban vagyok, mondom neki, hogy imádom Máltát, tavaly is voltam, körüljárok mindent. Említettem neki, hogy ha tehetném, akkor itt élnék. Lehiggasztott, mondta, hogy más Málta turistaszemmel és más itt élni. Jó, persze eddig is tudtam, de ő csak mesélt a dolgokról és… hát igaza volt. Málta kicsi ország és a lakossága is ehhez mérten kicsit, de meg van osztva. Mondjuk ezt kicsit furcsállom, mert hogyan lehet úgy megosztottnak lenni, hogy gyakorlatilag nincs liberális párt az országban? Szerencsések, azt se tudják mi lenne akkor. Sok gondjuk van, legfőképp a vízzel, villannyal. Például villanyt venni Olaszországtól fele annyiba kerülne, mint az olaj, amit az erőművekben elhasználnak. Ez is megosztja a közvéleményt, mert sokan az olcsóbb áram mellett voksolnak, míg mások látják, hogy akkor függenének teljes egészében egy másik országtól. Aztán nem mentünk messze a témától, a Kinnie. A gyártó cégnek van még egy sikeres terméke, a Cisk sör. Ezeket az italokat gyakorlatilag nem igazán lehet Máltán kívül kapni, mert nagyon kevés az ivóvíz a szigeten, sokat nem tudnak termelni. Mostanában lehet kapni például az Amazon-on is mindkettőt, be is rendeltem már egy karton Kinnie-t. De a lakosság egy része támadja ezért a gyártót, hogy honnan van ennyi víz? Tehát ahogy így üldögéltünk a lassan elcsendesedő turistalátványosságnál, realizálódott bennem, hogy nehéz lenne itt egy életet elkezdeni. Ha azt nézzük, hogy mit lehet Máltán dolgozni, akkor jó eséllyel csak egy szálloda marad, mert abból van bőven. Esetleg valami vendéglátó helyen, de mindkettőben van egy hiba, télen eléggé lehal a dolog. Nehéz lehet olyan helyet találni, ahol 12 hónapon keresztül megvan a fix bevétele az embernek. Amire én gondoltam, ha Máltán laknék akkor elmennék buszsofőrnek. A busz mindig jár. Na jó, mikor így, mikor úgy, de jár.

Később kezet ráztam Chico-val, majd bementem a szokásos esti Valletta-i utamra, vacsoráztam még egyet, sétáltam kicsit, majd elmentem a hotelbe és összepakolásztam, mert reggel korán kellett kelnem, hogy kiérjek a reptérre. A lefoglalt transzferem időben jött, szépen, nyugodtan kiértünk a reptérre. Ha transzfer kell Máltán akkor ajánlom a Malta Transfer-t, messze a legjobb áron dolgoznak, a taxi harmadáért vittek ki például a reptérre.

Ezzel a mozzanattal le is zárult az idei máltai út, jól sikerült, kellemes volt. Mindenhol jártam ahol szerettem volna.

Azt, hogy ezután mi jön, nem tudom. Van(nak) új cél(ok) a fejemben, ha sikerül, akkor még idén szeptemberben ismét elmegyek valahova. Ez most nagyon a munkától függ, költözik a cég, még nem tudom pontosan, hogy mi hogyan lesz. Ha szeptember nem jön össze, akkor majd a tavasszal ismét, ugyanebben az általam kedvelt időpontban utazok egyet valahova.

Ciao!

Tegnap írtam pár sort a német turistákról, de mára is jut egy dolog. Egy picit visszanyúlok az időben, a kilencvenes évekbe. A Balaton partján tűnt fel először egy szokás, mégpedig az, hogy a németek reggel korán, mondhatni hajnalban, lementek a partra, leterítették a törölközőjüket és visszamentek a nyaralókba. Eleinte nem értettem mi is ez, majd leesett, hogy így foglalják le a szerintük legjobbnak vélt helyeket. Kicsit később pár éven keresztül nyaranként megjártam a görög partokat és ott is ezt tapasztaltam. Szerintem ez a génjeikben van, velük születik.

Szerdán reggel a szokottnál is nyugisabban ébredtem, mert a programomban hajókázás szerepelt, ami 11-kor indult. A reggeli után felmentem a tetőre a medencéhez, gondolván, hogy kifekszem egy kicsit az egyik napozóba és olvasgatok.

Nem volt senki sem fent a medencénél, viszont szinte az összes ágyon törölközők voltak kiterítve. Elmondtam egy “a kurva anyátokat basszátok meg”-et nem éppen magamban, bár senki sem hallotta. Ez a kép itt feljebb előző este készült zárás előtt (nyolckor bezárják az ajtót és csak reggel nyolckor nyitják ki újra), jól látni, hogy sehol nincs egy darab törölköző sem. Legszívesebben összeszedtem volna mind és belevágtam volna őket a medencébe. Visszamentem a szobámba és megittam egy nyugtató sört, majd beleugrottam a strandpapucsomba, felvettem a fürdőgatyám és egy laza inget, majd elindultam az utamra le, a Mellieha-öbölbe. Bőven indulás előtt ott voltam, még egy kávé is belefért… Időben hajóztunk ki, csodaszép volt a vízen. Nem sokkal később el is értünk célunkhoz, a Comino szigeténél található Kék Lagunába. Szép ez a környék, bár elég egyszerű, de talán épp ezért. Három órát töltöttünk el a szigeten, én előbb kicsit sétáltam, majd fürödtem is. Comino nem nagy, talán egy négyzetkilométer lehet. A helyi lakosság 4 fő, de persze többen vannak, mert van egy szálloda a szigeten. Sőt, még rendőrőrs is, gépjárművek viszont nincsenek. Mivel tudtam, hogy  vízbe megyek, így nem vittem a telefonom, nem készültek képek. Mérlegeltem, nem akartam, hogy véletlenül valami történjen. A kellemes időtöltés után gyorsan hazamentem, megittam egy jó hideg sört, majd átöltöztem és úgy döntöttem, hogy átmegyek Gozo-ra, bennem volt a hajózhatnék. Idén nem igazán terveztem Gozo-t, mert inkább Máltát akartam bejárni, Gozo-n meg úgysincs annyi látnivaló. Így utólag viszont azt kell mondjam, hogy kár lett volna kihagyni.

Egy kicsit majdnem elkeveredtem az elején, mert mindenütt épitkeznek, építenek Ghadira és Cirkewwa között, az egész utat, sőt, a kikötőt is. Sikerült 1 perccel később odaérnem, mint ahogy a komp kihajózik, ez az én formám. Várnom kellett a következőre. Ha van iOS eszközöd, akkor ez az app nagy segítségedre tud lenni a kompokkal. A rövid, 15-20 perces út után kikötöttünk, majd a kijáratnál le is támadtak gyorsan a taxisok és a sightseening ügynökök. Én udvariasan elutasítottam őket, majd a már a megállóban várakozó 301-es busz felé vettem az utam. Bementem Victoria-ba és eszembe jutott, hogy milyen isteni finom csavaros fagyit árult egy ember a Cittadella bejáratánál. El is indultam hát megnézni, hogy idén is ott van-e, és ott volt. Csak ajánlani tudom, nagyon finom, az egyik legjobb amit ettem!

Ha már addig felmásztam, akkor természetesen bementem már a Cittadella-ba is, onnan fentről nagyon szépen látni mindent, az egész szigetet, Comino-t, Máltát.

Gozo-n nehéz úgy körülnézni, hogy ne lásson templomtornyot az ember, nagyon sok van, a legkisebb településeken is áll egy-egy. Kicsit gyönyörködtem, majd visszamentem a buszmegállóba és a szokásos módszerrel eldöntöttem, hogy hova tovább. Ez a módszer egyszerű, oda megyek ahova az első busz visz…

A 302-es volt éppen akkor az első Dwejra irányába, tehát lementem oda. Ha Máltán jársz, pláne, ha Gozo-n, akkor ezt ne hagyd ki Nem maga Dwejra városa, hanem a mellette lévő sziklás tengerpart ami gyönyörű. Itt található az Azure Window néven ismert sziklaképződmény is.

Itt pár euróért, ugyanúgy mint a Blue Grotto-nál, bevisznek alá, mellé, mögé csónakkal. Semmi más nincs a közelben, holdbéli a táj, de lehet enni-inni, van büfé, minden. Amikor nézem ezeket a vízmosta formákat a mészkőben, akkor mindig arra gondolok, hogy ez mennyi idő alatt történt. Mennyi ideje van vissza Máltának?

Nagyon melegem lett itt a parton, de itt képtelenség rendesen fürödni, ezért visszamentem a buszmegállóba és átutaztam a másik végállomásra, Ramla-ba. Ott van egy aránylag nagy homokos part és semmi épület, település.A hűsítés után újra Victoria-ba mentem és elkaptam a köv etkező buszt, ami levitt Xlendi-be. Kapora is jött, mert ha már itt vagyok akkor megnézem Xlendi-t, ugyanis nemrég befejezték és átadtak a forgalomnak a kikötőt, úgyhogy mostantól az ilyen nagy luxushajók ott már ki tudnak kötni. Reméltem, hogy épp lesz bent egy ilyesmi hajó, de nem volt. Találtam ingyen wi-fit viszont és ennek örömére magamhoz vettem némi táplálékot a lemenő Nap mellé. Ahogy itt üldögéltem, megláttam egy hirdetést. Egy lakóparkot építő cég hirdette a lakásait, mondhatni nevetsége áron, 79,000 euró induló árért. Jobban beleolvastam és láttam, hogy Marsalforn-ban van a lakópark, ami Gozo-n egy népszerű üdülőtelepülés, ráadásul Xlendi-ből pont a busznak a másik végállomása. A helyzet adott volt, felugrottam a 306-osra és elindultam a sziget másik felére, Marsalforn-ba. Már 6 óra után járt az idő, de nagyon nem érdekelt, kicsit feltámadt a szél, az viszont már annál jobban. Marsalforn előtt van egy magasabb domb, aminek a tetején van egy olyasmi Krisztus-szobor, mint Rió-ban. Persze nem akkora, de ez is nagyon nagy, háttal áll a tengernek és a föld felé néz széttárt karokkal. Amúgy Gozo-n az ilyen domb teteji szobrok sem ritkák. Szóval megnéztem a lakóparkot, fele még nincs kész, de alakul. Ott találtam egy linket egy bemutató videóhoz:

Én azt mondom, hogy 79,000 euró egy ilyen kecóért nem sok. Pláne, ha Londonban ennek akár a háromszorosa is tud lenni egy lakás… Venni egyet, kiadni amikor épp nincs ott az ember és a végén a nyaralók kifizetik a lakás árát. Bár Gozo nekem túl csendes, de ki tudja, öreg koromra majd pont az kell talán.

Befejeztem a nézelődést, lesétáltam a partra, majd a komp felé vettem az irányt, estefelé már ritkán jár. 8 órakor értem vissza Máltára és az volt a terv, hogy gyorsan beugrok a hotelbe valami melegebb holmiért, majd irány az éjszakai Valletta, de lent a hotel halljában zenés műsor volt és annyira bejött a hangulata, hogy inkább leültem oda, elővettem a laptopot, rendeltem egy burgert meg sört aztán maradtam ahol voltam. Jó helyen…

Málta egy nagyon kicsi ország, fentről jóval kisebbnek tűnik, mint a térképeken. Ennek megvan a maga varázsa mondjuk, mert amikor a rádióban, tévében hírek vannak, akkor minden apróságot be tudnak mondani pont úgy, mint egy nagyobb országban a helyi rádiók. Nem igazán vannak olyan dolgok, amiről nem tud az ember. Reggelente mikor felkeltem és kávéztam a teraszon, bekapcsoltam a tévét és hallgattam a híreket. Sokat nem értettem mondjuk belőle, de néhány hírnél összeállt bennem a kép, a tévében látottak alapján. A legjobbak a közlekedési hírek voltak, mindjárt tudtam, hogy valahol valami nincs rendben. A reggeli kávé + zuhany kombó után mindennap lementem a hotel egyik éttermébe, ahol megreggeliztem. Svédasztalos rendszer, ami belédfér, hideg-meleg kaja. Nem volt rá panaszom.

Egy ilyen reggeli úgy eltelített, hogy az ebéd hiánya egyik nap sem okozott problémát, nem voltam éhes estig. Ez volt mindennap a legjobb alkalom arra, hogy elgondolkodjam mit is csináljak aznap. A második napomon nevezetességeket néztem meg vallási témakörben, vagyis templomlátogatáson voltam.  Elsőként  Mosta-ba mentem megnézni a dómot, vagy ahogy ők hívják, a Rotundát. A városban egyébként semmi más látványosság nincs, de egy kicsit azért még sétálgattam, leszálltam a város szélén és gyalog mentem be a templomig. Nem vagyok gyakorló vallásos, de a templomok hangulata meg tud illetni, a csend, ahogy mindenki vigyáz még a lépteire is. A Rotunda szép belülről. Nagyon vastag falai vannak, ez a legjobban kintről látszik, az ablakoknál. Több méter…

A világháborúban egyszer beszakította a kupolát egy bomba, ami nem robbant fel. Ez a bomba a templom egyik kisebb termében ki is van állítva.

Kis időt eltöltöttem még itt, körüljártam az egészet. Később vissza ki kellett sétálnom ugyanabba a megállóba ahol leszálltam, mert az X3-as expressz csak ott áll meg, nem jön be a városba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek Mdina-ba. Ha az ember ránéz térképen a Mosta és Mdina közti távolságra, akkor nem azt látja, amit látni lehet valójában. A városból jól látni Mdina falait, kábé 2 kilométerre lehet, de inkább másfél. Volt még vagy 20 percem a buszig, mivel az expressz járatok félóránként járnak. Ezt az időt, és általában az összes ilyet, folyadékvadászatra használtam fel, betértem az első üzletbe egy Kinnie-ért. Ez az ital volt az amit talán a legjobban elfelejtettem a tavalyi utam óta, pedig ízlett nagyon. Mivel Máltán kívül nem lehet(ett) kapni, ezért teljesen el is feledkeztem róla, de a már kétszer is említett útifilm az eszembe juttatta újra, ráadásul idén mindenhol reklámozzák, nyomatják, mivel 60 éves. A busz is kissé késve érkezett és nagyon ne is számítson senki pontos érkezésre. Elsősorban sok olyan kis szűk utca, éles forduló van a szigeten, ahol ezek a buszok nagyon nehezen tudnak elférni, másodsorban a sofőrök meg tudnak állni az úton, ha ismerőst látnak és beszélgethetnékjük támad vele… Mosta-ból mindjárt a következő megálló volt Rabat (igen, ez is Rabat, Máltán előfordul, hogy ugyanaz a neve van két településnek) Rabat össze van épülve Mdina-val és míg az előzőben szinte semmi érdekes nincs túristaszemmel, addig a másodikban annál több. Mdina nagyon hasonló Victoria-hoz, nem csoda, a két legrégebbi településről van szó. Valaha Mdina volt a sziget fővárosa. Fallal körbevett, kis zegzugos utcákkal átszőtt kis város ez, amit Csendes városnak is hívnak. Ez utóbbit gondolom azért, mert lakosság, mint olyan, az már nem igazán van, inkább már csak mutatványváros jellegű a település.

Ami itt a legszebb, az a kilátás a város falának tetejéről. Egyszerűen lenyűgöző, annyira szép minden. Jól látni a legtöbb várost, ha magad elé veszed a térképet akkor keresd meg a Szent Pál szigetet Bugibba-tól kicsit nyugatra, majd a sziget déli részén Birzebugga-t. Na most ami e két elepülés közé esik, azt mind látod Mdinából… Gyakorlatilag az egész szigetet.

Van itt egy kis étterem is, sajnos annyian voltak, hogy nem sikerült olyan helyre ülnöm, ahonnét jól belátni mindent, de egy ilyen panoráma mellett biztos másképp tud esni az étel. Később benéztem még a társ-katedrálisba és a “horror-kiállításként” is emlegetett Dungeon-ba. Ez utóbbi nem rossz, elég tartalmas is, persze senki ne várjon egy London Dungeons élményt. Közben jól el is szaladt az idő, pedig még volt terv aznapra. Először gyorsan leugrottam a Mdina mellett lévő Ta’Qali faluba, ahol megnéztem a Máltai Repüléstörténeti Múzeumot, ami gyakorlatilag két lepukkant hangár. Sok látnivaló nincs benne, de ha már itt van az ember, akkor megnézi ezt is. Ezután vissza Mdina, majd a 201-es busszal (óránként jár) lementem Dingli-be, ahol gyönyörű kilátás nyílik a tengerre a sziklák tetejéről. Jó, nem Dingli-ből, mert a falu 2-300 méterre van, de a busz kivisz a sziklákhoz. Van itt egy radarállomás és egy kis kápolna is, a Maddalena. Itt kell leszállni a buszról.

Szép itt, semmi más nincs a környéken, kietlen az egész táj. A bátrabbak és kalandvágyóbbak lejjebb is ereszkedhetnek ha kicsit tovább sétálnak innen, jobban be lehet látni a kis öblöt.

Ideje van itt az embernek a kevés buszjárat miatt, de innivalót feltétlen hozz magaddal. Ez egy nagyon jó hely leülni a szikla szélére, lógatni a lábad a semmibe és gondolkodni az élet nagy dolgain. Amúgy a 201-es busz mindkét irányba jár természetesen, vissza is lehet menni Rabat-ba, vagy tovább a Blue Grotto-ig, vagy Zurrieq-be vagy akár a reptérre is, mert az a végállomás. A nap végén Vallettába akartam menni enni és úgy döntöttem, hogy visszamegyek Rabat-ba, mert az jóval közelebb van. Rabat-ból az 51, 52, 53-as buszokkal lehet menni Vallettába. Kint a sziklán olyan jó csendes volt minden, nem úgy a buszon. Sajnos Máltát is ellepik a kiabáló, nyugdíjas német turisták, senkit és semmit nem tisztelve sikítoznak, röfögnek, nyihognak a buszon. Alig vártam már, hogy beérjünk Vallettába, mert ez elviselhetetlen. De ugyanígy, például az indiaiak, pakisztánok (nagyon kevesen vannak) is ugyan olyanok, mint itt. Gondolok itt arra a szokásukra, hogy amíg várják a buszt, mindegy mennyi ideig, csak álldogálnak csendben, nézegetnek, de amint felszállnak a buszra, előveszik a telefont és pontosan az útjuk végéig beszélnek. De csak pont addig, leszállás előtt lerakják. Ugyanígy csinálják Londonban is, de az összes. Nem is az, hogy hangosan beszélnek, hanem, hogy egyfolytában. Néha azt képzelem, hogy diktafonba beszélnek, nem is telefonba. Este hazafelé Vallettából a 12-es busszal beutaztam Bugibba-ba, itt akartam megnézni a tengerparton a naplementét. Kicsit szeles volt az idő, de szép és egy korsó Cisk társaságában megelégedve lezártam a napot. Időm volt, a 221-es busz (Bugibba-Cirkewwa) is csak félóránként jár…

Ez is megvolt.

Gyorsan eltelt a pár nap, de szerencsére sikerült annyit belepréselnem amennyit csak lehetett. Még mindig van, amit nem tettem meg, de majd legközelebb. Hogy mikor azt még nem tudom, mert szerintem többet nem megyek Máltára egyedül. Amit mindenképp meg akartam nézni, azt megnéztem és most már talán lejjebb hagy ez a láz. Mindenképp szeretnék azért még visszamenni, de legközelebb másik célpontot fogok választani. Az idei turné mindenképp sikeresnek mondható, sok újat láttam. Tavaly csak úgy odamentem és ott a helyszínen próbáltam meg kitalálni, hogy mit is nézzek meg, de idén már ugye tudtam előre.

A következőkben leírom merre jártam, adok pár infót is, ha valaki esetleg szeretné látni ezeket a helyeket. Benaplóztam az egész utat, nyomon lehet követni:

Click here to TrackMyTour!

Nézzük akkor a legelejét. Már nagyon vártam a vasárnapot, reggel valamivel korábban kimentem a reptérre, mert már nem bírtam itthon lenni. 3 fok volt errefelé, ott pedig 22 az időjárásjelentés szerint, de nem annyi volt, hanem sokkal több… A gép időben indult, és 10 perccel menetrend szerinti érkezés előtt landolt Luqa-ban, ahol 28 fok volt épp, tehát 25 fokos különbséggel kellett “megküzdenem” rögtön az elején. Itt hozzátenném, hogy soha nem értettem azt a köpködést, amit az emberek elengednek a Ryanair irányába. Lassan öt éve repkedek erre-arra, többször is egy évben és a Ryanair-rel még soha semmi gondom nem volt. Ellenben a Wizzair-rel, amit egyszer használtam, annál több. Egyszer repültem az Easyjet-tel is, ott nem volt kirívó probléma. A másik dolog, hogy az említett társaságok közül mindig a Ryanair a legolcsóbb, ami nem is számítana ha pár fontról lenne szó, de például most a negyedéért utaztam egy Easyjet-es jegy árának. Azért ez már számít.

Leszállás után betértem a Burger King-be a reptéren, mert iszonyat éhes voltam. Utána elindultam SIM-kártyára vadászni, mert vittem magammal az iPad-et és szerettem volna használni. Megjegyzem, az egyik legjobb ötlet volt. Mindig a kezemben volt ha kellett bármi, sokat segített. Ha van valami tablet gépetek, vagy független telefonotok, akkor mindenképp szerezzetek be egy SIM-et, csak ajánlani tudom. Én a vodafone-t választottam (azt találtam meg elsőként), 12 euró egy SIM, a feltöltések pedig:

3 €  -  250 mb (1hét)

10 €  -  1 giga (1 hónap)

20 €  -  2 giga (1 hónap)

Én 600-650 mega között fogyasztottam adatot az iPad-en és elég gyakran is használtam.

Ezután vettem buszbérletet (7 nap – 12 €) ami minden nappali járatra jó a szigeten,de az éjszakai buszokra, ha szükség lenne rá, külön jegyet kell venni. Ide tartozik, hogy bár már egy éve az Arriva szállítja az utasokat, egész komoly a rendszerük, de a két sziget közötti különbséget megtartották. A Máltán vásárolt jegyek, bérletek nem érvényesek Gozo-n, és ugyanígy fordítva. Bérletet mindenképp érdemes beszerezni, mert sokat használja a tömegközlekedést az ember, és jobban megéri magad utazni, mint mondjuk valami kabrió sightseener busszal. A reptéren van az Arrivának egy kis irodája, rögtön a vodafone mellett, tehát egyből meg lehet szerezni mindkettőt. A buszokat természetesen átszámozták, új útvonalak vannak, minden más, mint tavaly volt. Ami nagyon jó, hogy vannak expressz buszok, ezek az X jelülést kapták, X1-től X6-ig. Ezek a buszok ritkán állnak meg, nem úgy, mint a többi és aránylag gyorsan el lehet jutni velük bárhova. Hogyan érdemes a reptérről a szálláshelyig buszozni? Attól függ melyik településen van a hotel:

Valletta: X4, X5

Sliema, San Giljan, Paceville,: X4 vagy X5 Vallettáig, majd 12 vagy 13

Pembroke: X4 vagy X5 Vallettáig, majd 13

Bugibba: X3

Marsaskala: X5

Birzebugga: X4 vagy X5 Vallettáig, majd 82 (ez bár félig dupla út, de aki előszőr jár itt, annak ezt ajánlom)

Marsaxlokk:  X4 vagy X5 Valletáig, majd 81

Golden Bay: X3 Bugibbáig, majd 223 (vagy X3 Mosta-ig, onnan 23, de ez kicsit nehezebb, mert Mosta külső részén, Targa-ban van az X3 megállója, igaz, ott van a 23-é is.)

Mellieha: X1 (mindjárt a város szélén áll meg a Belle Vue 1-es megállóban)

Ghadira: X1

Cirkewwa: X1 (Ha Gozo-n van a szállás akkor mindenképp ide kell jönnöd, mert itt a komp)

Ha Gozo-n szállsz meg akkor először át kell menni a komppal, ami Máltáról Gozo-ra ingyenes, ne is keress jegyárusokat, senki nem fogja kérni a jegyed se beszállásnál se kikötésnél. Visszafelé van Gozo-n jegyárus, meg kapu is, 4,65 € egy jegy. Gozo-n minden busz Victoria-ba (Victoria még ma is használatos régi neve Rabat) megy, tehát kikötés után egyből be kell buszoznod a 301-es busszal.

Üdülőhelyek Victoriából:

Marsalforn, Xlendi: 306

Dwejra, Ramla: 302

Kicsit pórul jártam, mivel nem ismertem ezeket a buszokat és mindjárt az elején tettem egy nagyobb kitérőt emiatt, túlmentem nagyon a célon… Azért szerencsésen megérkeztem a szállodába, bejelentkeztem és elfoglaltam a szobám. Meglepetésemre nem volt wi-fi a szobában, de mondjuk nem is kérdeztem mikor lefoglaltam, úgyhogy nem okolhatok senkit. Még jó, hogy volt iPad… Aznap már sokat nem is csináltam, lementem a tengerre, meg sétáltam egyet még az éjszakában, majd megittam egy sört és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel ismét meggyűlt egy kicsit a bajom a buszokkal, mert a faluban egyirányosították a főutcát és emiatt nagy volt a fejetlenség. Végül elsétáltam egy távolabbi megállóba ahol elkaptam az X6-os expresszt (Valletta – Cirkewwa) és bementem vele a fővárosba. Vagyis csak a kapujáig, mert bent gyakorlatilag nincs buszforgalom. Igyekeztem, mert mindenképp el akartam érni a déli ágyúlövést, ami már többszáz éve szokás Máltán. Régen lőttek napkeltekor, napnyugtakor valamint a város kapujának nyitásakor éz zárásakor, de ma már csak a déli lövés van tradícióból. Ez a kikötőben dolgozóknak jelezte a delet régen.

Igaz, hogy csak 4 perccel dél előtt estem be, de a legjobb helyet megszereztem.

Innen fentről gyönyörű kilátás nyílik a Nagy Kikötőre és a Három Városra.

Később még sétáltam kicsit a városban, amit szeretek, mert fantasztikus hangulata van. Benéztem a Knights Hospitallers kiállításra is, de nem nagyon érintett meg, eléggé gyengécske volt. Később még melegebb lett, nem bírtam már nagyon, ezért fogtam magam és lementem Birzebugga-ba fürödni. Málta nem több, mint egy hatalmas mészkőszikla, ezért olyan nagyon sok homokos tengerpartja sincs. A legnagyobb Ghadira Bay (vagy gyakran Mellieha Bay) ami mellett én is laktam mindkét évben,a következő az pedig Birzebugga. Eléggé csendes hely, szinte senki nem volt a strandon mikor odaértem.

Megmártóztattam magam és baromi jól esett. Tetszett ez a strand, szerintem kisgyerekes családoknak ez a legjobb a szigeten, mert itt van jó nagy játszótér, park, éttermek.

A frissítő fürdőzés után visszamentem Vallettába, mert éhes voltam. Ettem egy máltai nyúlpörköltet, ami finom, próbálja ki aki arra jár. Lassacskán lenyugvóba tért a Nap. Málta hiába van nagyon délen, mégsem olyan meleg, vagy úgy meleg, mint a kontinens. Hét ágra süt a Nap, de olyan öt óra felé már jobban esik a napon álldogálni, mint az árnyékban, pláne, ha fúj a szél. Vallettában már néha hűvös is tud lenni a házak között ha lemegy a nap. Aznapra már sokkal több programot nem is terveztem, csak annyit, hogy átmegyek Sliema-ba és megiszok valamit valahol a Waterfront-on, kiülve a partra.

Ültem a korzón, gyönyörködtem a kilátásban, stíröltem a jó kis máltai csajokat. A máltai emberek nagy része teljesen kaukázusi kinézetű, az idősek között vannak inkább akik kicsit arabos beütésűek, igaz a fiatalok között is akad. Annyira furcsa is tud lenni, amikor hallom őket beszélni, mert a máltai nyelv nagy része az arabból származik. Teljesen olyan, mint az arab és az olasz nyelv összegyúrva, némi angol akcentussal néha. Ránézésre az írás és a nyelvtan nehéz lehet. Találtam egy közös szót is, ez az “iskola”, igaz, hogy ők az “s”-t “sz”-nek ejtik, és a hangsúly a szó közepén van. A nap legeslegvégén pedig még bebuszoztam Pembroke-ba hazafelé, hogy megigyak valami jó kis koktélt a tengerparton, de nem voltam ott sokáig, mert elfáradtam rendesen. Itt történt meg velem egy eset az ország legmagasabb épülete, a Portomaso Tower előtt, mégpedig az, hogy álltam csak, nézve a telefonom, mikor odalépett hozzám egy negyven körüli szőke, meglehetősen dekoratív nő.

Mosolyog és kérdez valamit tőlem máltaiul. Én csak nézek, mondom neki, hogy bocsi, de nem értem. Erre elkerekedik a szeme és ő kér bocsánatot, mert összekevert valakivel. Hirtelen arra gondoltam, hogy van itt egy hasonmásom, megkeresem, a helyébe lépek, aztán élek itt boldogan.

Ellenben utolsó nap találkoztam valakivel, beszélgettünk egyet és lehűtötte bennem ezirányú vágyam, reálisabban látom a dolgot már most. Majd egyszer odáig is eljutok az írásban, most egyelőre ennyi, mert még a végén rámegy a fél napom…

Írhatnám, de nem lenne igaz. Egészen sok változás ment végbe itt az utóbbi időkben úgy látom. Persze, csak a felszínről beszélek, mivel nem itt élek, csak azt látom ami van. Elsőként ami mindjárt szembeötlött a reptéren az ugye az volt, hogy nyomuk sincs már az öreg, sárga buszoknak, itt van az Arriva helyettük. Utána rögtön egy hatalmas reklámtáblát láttam, ami egy épülő Lidl áruházat reklámoz, és a képen látható kis térkép szerint ez csak az egyik lesz az országban. Ideért az első multi… Aztán pár nappal ezelőtt belefutottam a hírbe, miszerint a falu főutcájában és ebből kifolyólag szinte az egész faluban, nem jól mennek a dolgok. A helyzet az, hogy egyirányusították az utcát Gozo felé, a másik iránynak pedig egy durva nagy kerülőt kell tenni egy szűk úton, ahol haladni is csak lassan lehet. Tudom, mert ma jártam arra. A másik irányból csak az jöhet be a faluba, akinek engedélye van, ugye mondani sem kell, hogy ez nem tetszik az embereknek. Épül az elkerülő út a falu mellett, de még nagyon kezdeti stádiumban van, addig nem nagyon lesz változás. Többen azt látnák megoldásképp, hogy a főutcán parkoló autókat kellene kitiltani és akkor lehetne kétirányban kényelmesen haladni. Tényleg nem parkol itt sok autó. Mellesleg a hotel pont itt van, a főutcában, pont ezen a kényes szakaszon. Lehet, hogy az indulatok hamarosan jobban elszabadulnak, mert a polgármester elkezdte kitiltani a városból a szabad forgalmat.

Nem egyébként ez miatt a helyzet miatt én is tettem egy enyhe kitérőt ma, nem önszántamból. Elsőként az új buszok. Az X1-es nevű expressz járattal jöttem végigamiről azt hittem, hogy megáll Mellieha centrumában, de nem tette. Persze csak magam okolhatom, meg is kérdezhettem volna, de nem gondoltam, hogy a falu déli határában áll csak meg, utána meg a következő településen… Leszálltam a buszról pont Mellieha Bay közepén, onnét ezt láttam:

Innen viszont elég messze volt a hotel és nem volt kedvem sétálni, ezért felszálltam egy visszafelé haladó buszra, ami viszont végigment a már említett kitérőn…

Na, de itt vagyok. Végre. Elfoglaltam a szobát, ami szintén nem rossz, egy dolog hiányzik, a wifi. Persze ezért sem okolhatok senkit, mert senki nem mondta, hogy lesz, én meg nem is kérdeztem, természetesnek hittem. Persze nagy gond nincs, mert itt lent a hallban van ingyen wifi, közben szocializálódok is. Ráadásul segít, hogy ne üljek sokat a szobában, mert tavaly bizony volt úgy, hogy bepunnyadtam csak a gép mellé.

Már besötétedett, most kimegyek valahova meginni valamit és közben elgondolkodom, hogy holnap mi legyen, mert a mai napnál tovább nem terveztem… Na, de ez így jó.

Mellesleg nekem úgy tűnik, hogy idén sokkal zöldebb a sziget. Oké, nem fű, hanem gaz, de zöld. Lényeg a lényeg, örülök, hogy végre itt vagyok újra. Jólesett látni ismét a már ismerős helyeket, épületeket. Nagyon hiányzott már Málta nekem és nagyon örülök, hogy mégis eljöttem idén májusban is. Ennyi jár az embernek…

Találtam egy “listát” 21 dologról, amit mind szeretnék megtenni, igaz, nyolcról már elmondhatom, hogy megvolt.

Amiről tegnap írtam, az álmatlanság, tovább folytatódott az éjjel. 1 órakor mentem aludni és negyed hétkor már fel is keltem. Sok gondolat járt a fejemben tegnap este (is), még éjfélkor is tervezgettem. Egyfolytában alakítom a tervezetet, újítok. Több információ is csak most futott be, van amit előnyben kell részesíteni, mert nem akarom kihagyni a dolgot. Tegnap este a hazaúton is gondolkodtam, mert a felszállás fél nyolckor lesz, az első busz viszont hat órakor indul és háromnegyed óra az ideje papíron. Én azt gondolom, hogy olyan korán reggel egy mediterrán országban elég ritka a csúcsforgalom, az eddigi tapasztalataim alapján, tehát szerintem fél óra is elég lenne. Tehát lenne még egy egész órám, ami bőven elég, hazafelé úgysem szeretek annyi időt eltölteni a reptéren, mint odafelé. Na de mi van akkor, ha valami előre nem látható esemény történik? Lerobban a busz, defekt, ne adjisten egy baleset? Sosem lehet tudni. A tömegközlekedés nagyon olcsó, a taxi viszont drága, tehát ezt egyből ki is zártam. Nem szarrágóság miatt, mert csóróskodom, hanem mert úgy érzem, hogy 30 eurót nem ér meg és kész. Meglátogattam hát újra a reptér honlapját, ahol nem csak azt tudtam meg, hogy zsinórban másodszor nyerte el Málta az Airport Quality Survey díját tavaly Európában, hanem azt is, hogy egész jó áron van a minibusz szolgáltatás is. Még elalvás előtt le is foglaltam egy helyet. És ha már a megkérdezettek szerint ilyen jó a kiszolgálás a reptéren, ezért kicsit jobban körül is néztem, hogy mit is találok ott. Jól tettem, mivel azt találtam az oldalon, hogy a Melita nevű mobilszolgáltatónak van üzlete ott, holott a saját honlapjuk nem írja. Ez jól jött, mert így egyből tudok menni a hotelbe, nem kell leszállnom Hamrun-ban.

Reggel már úgy ébredtem, hogy “Holnap!” végre megyek. Gyorsan lefutottam a McDonalds-ba reggeliért, visszajöttem és nekiálltam összeírni egypár fontosabb dolgot, amit elmentek magamnak, hogy amikor kell mindig velem legyen. Lementettem az Arriva oldaláról az összes menetrendet és útvonaltérképet, de kivonatosan a fontosabbakat fel is írtam.

Kíváncsi leszek az Arriva szolgáltatására, mert sokan azt mondják, hogy sokkal rosszabb, mint az ATP volt, de mások szerint viszont sokkal jobb. Biztos hiányozni fognak a jó öreg sárga buszok és minden velejárójuk. Miközben ezeket a dolgokat csináltam, kalandoztam picit a youtube-on. Keresgéltem, hátha találok valami újat, sosem lehet tudni. Találtam is! Egy órás útifilmet készítettek (szerintem) osztrák srácok, ami olyan jóra sikerült, hogy fel kellett, hogy függesszem a tervezgetést, mert nem volt elég csak hallani, látni is akartam.

Tetszik a hangvétele a videónak, a megvalósítás. Nem az a száraz, megszokott megközelítés, hanem sokkal szabadabb, nyíltabb, többre nyitottabb film ez. Az elején van egy riport egy buszsofőrrel, még az ATP-s időkből, érezni lehet, hogy milyen volt azokkal a buszokkal utazni. Több helyivel van rövidebb interjú a filmben, mind nagyon érdekes. A végén rendesen helyet kap benne az éjszakai élet, több fiatalt megszólaltatnak. Szeretnék egyszer majd nem egyedül menni, de egyelőre még nem találtam olyat, aki meg tudná engedni magának, legalábbis ezt mondják. Pár új dolgot, érdekességet találtam is benne, de ezeket talán félreteszem máskorra. Érdemes megnézni a filmet, hátha valaki kedvet kap Máltához, a linkeket is azért böktem be, hogy segítségére legyen az esetleges érdeklődőknek.

Azt hiszem a következő poszt már nem itthonról fog íródni, végre…

Sosem tudtam. Mármint utazások előtt. Régebben más volt, akkoriban csak az előző éjjel nem tudtam rendesen aludni, de mostanában már akár egy héten keresztül is eltarthat. Talán azért van, mert ezek az utazások sokkal másabbak, mint azok, amiket gyerekként éltem meg, de lehet azért van, mert amúgy sem vagyok valami nagy alvó, szerencsére minimális alvásigényem van. Munkanapokon megelégszem 4-5 óra alvással is, de van, hogy akár 6 órát is alszom. Hétvégén se szoktam többet, régebben akár kilencig is elaludtam, manapság már ritkaságszámba megy a nyolc órai ébredés is. Még akkor sem alszom tovább, ha hajnalban esek be az ágyba.

Szóval, kicsit visszalépve az időben, ’86-ban nagy változások történtek és hirtelen “kinyíltak jobban a határok”, igaz csak nehézkesen, eleinte csak egy irányba. Hirtelen teljesen új emberek lepték el a Balaton partját, méghozzá a “sógorok”. Mint minden rendes ember, mi is kiadtuk a nyaralót az osztrákoknak, akiket nem sokkal később követtek a németek is. Akkoriban volt egy-két év, amikor nem mentünk ki a nyaralóba hétvégenként, mert ugye foglalt volt, de hamarosan meg lett oldva a dolog. Új ismeretségek, új barátságok kötődtek és ahogy érződött a “változó szelek” fuvallata, úgy egyre jobban távolodtunk el néha a magyar határtól, eleinte csak Ausztria közeleső településeihez, de ’89-ben már például az Oktoberfest-et is megjártuk. Persze nem tagadom, hogy a legtöbb utazás azért csak bevásárlásról szólt és a gráci  Metro-ban végződött, de mentünk azért csak úgy meghívásra is. Ilyenkor mindig korán el lettem küldve aludni, de persze még órák múlva sem sikerült, mert az utazás izgalma nem hagyott aludni. Mindig hajnalban, kora reggel indultunk és a mai napig ezt tartom a legjobb időpontnak. Persze ha repül az ember akkor nagyon nem tudja megválogatni az indulás időpontját, de igyekszem mindig a lehető legkorábbit kiválasztani. Most is reggel megyek, igaz a felszállás nem túl korai, 10:20, de az csak egy mozzanata az utazásnak ami akkor kezdődik, amikor ráfordítom a kulcsot a lakás ajtajára. Ez jóval korábban fog megtörténni. A reptér közelsége miatt akár kilencig is itthon maradhatnék, de persze nem fogok. Szeretek előbb ott lenni a reptéren, körülnézni a boltokban, megreggelizni (ami egy utazási szertartás nálam), ilyesmi. Amúgy is új számítógépet kell vennem hamarosan, megnézem mennyivel olcsóbbak az iMac-ek Stansted-en. Ez a része az izgalmas a dolognak, a többi nem annyira. Szeretek utazni, út közben érzem igazán jól magam, de a repülő más. A repülés unalmas. 3-3,5 órán keresztül bámulni ki az ablakon nem túl izgalmas, csak majd akkor amikor ismerős helyek felett repülünk el, már ha idén is ugyanarra vezet a légi folyosó persze. Utána csak hegyek meg felhők vannak, a végén meg csak a nagy víz. Szoktam vinni magammal mindig valami unaloműzőt, de persze egy óra múlva azt is megunom…

A holnapi napot rá kell szánnom a tervezésre. Akartam már csinálni hétközben is, de nem maradt rá idő. Idén még jobban magamra akarom szabni a dolgot és mindenhova tömegközlekedéssel szeretnék eljutni. Én ezt szeretem, hogy amikor elmegyek valahova, akkor úgy élek, azt eszem, iszom, amit a helyiek. Elvegyülni köztük. Soha nem fogom megérteni azokat, akik elmennek a világ végére és egy luxuskomplexumban henyélnek heteken át, nyafognak, ha nincs kontinentális kaja. Ebben mi lehet a jó, azt nem tudom. Vagy például az utazás megszervezése, most is megkérdezték, hogy melyik irodával utazom. Én komolyan mondom, hogy aki Európán belül utazik, annak nincs szüksége egyikre sem. Minek? Kinézni a helyet, rákeresni a helyi hotelekre, felvenni velük a kontaktot. Segítségnek lehet használni a Tripadvisor-t, persze 100%-ig erre sem kell hagyatkozni teljesen. Utána felmenni a Skyscanner-re, kiválasztani a legmegfelelőbb jegyet. Vagy fordítva, a jegyhez a szállodát és kész. Persze meglehet, hogy az utazási irodában jobb áron adják a szállást, mint ha személyesen foglal az ember, de megfigyelhető, hogy az ilyen olcsó, irodás szobák általában nem a legjobbak. Tavaly is volt egy ilyen sztori, egy pár fejenként 25 eurót fizetett és egy “sötét szobát kaptak a lift mellett”, én fizettem 40-et és egy minden igényt kielégítő stúdiót kaptam, igaz, kilátás csak a medencére volt, meg a napozókra, de hangulatos volt. Csak átmásztam az erkély korlátján és már úszkáltam is. Idén más lesz, a szálloda garantálta nekem a kilátást az öbölre, írásba is kaptam tőlük.

Még kettőt kell itthon aludni. Már amennyire menni fog. Természetesen baromira nem érdekelne az sem, ha nem aludnék semmit sem indulás előtt, tavaly se tettem, igaz, akkor 6:30 volt a felszállás. Készülődöm addig, bár sok mindent nem kell. Az útiterv ami kell, hogy el ne felejtsek elmenni valahova, ahova elszeretnék. Holnap neki is állok az iPad-en, felhívtam pár mobilszolgáltatót, hogy tudok-e venni SIM-kártyát ami nem előfizetéses. Egyetlen szolgáltatónál van, ami csak virtuális szolgáltató, na de nagyon nem érdekel persze, csak legyen nálam a tábla amikor kell, térkép, útiterv, appok információkkal bármikor menjenek amikor szükség lesz rá.

Azért beállítom reggel hatra az ébresztést, hátha akkor meg rámtör a téli álom…